Megint tanú

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a tanú olyan személy, akinek valamiről közvetlenül szerzett tudomása van, és igazolásul közli azt, amit tud. Leginkább a bűnügyekkel kapcsolatban használja a köznyelv, hiszen kialakulásához hozzájárult egy elég gyakori nemtelen magatartásforma, amikor is a többi közvetlenül érintett igyekszik elhallgatni azt, amit tud. Ezért van őrá szükség, a tisztességes, becsületes, hiteles emberre, akitől joggal várható el, hogy a bűnüket ráadásul még le is tagadó aljasokat leleplezze.Legalábbis így tudtuk eddig. Etimológiai felkészültségünkben akkor kezdhettünk el kételkedni, amikor az olajügyeket vizsgáló bizottság Nógrádi Zsoltot nevezte tanúnak. Ő kétségkívül szerezhetett közvetlenül ismereteket az olajszőkítés és az azzal kapcsolatba hozható visszaélések tárgykörében, de hogy pont ő, aki nyakig szutykos a szóban forgó szennytől, majd igazolásul közli ország-világ előtt azt, amit tud, az enyhén szólva hihetetlennek tűnt. Nem is tudtunk meg tőle semmit, aminek bizonyíthatóan köze lenne a valósághoz. Hasonlóan jártunk az exrendőr Karancsival, akit épp tegnap ítélt lefokozásra a bíróság.Legújabban megjelent ennek az „új típusú” tanúnak a továbbfejlesztett változata. A letartóztatott Sándor István, vagyis „Papa” már azzal sem kérkedett a rendhagyó beszélőre kivonuló olajbizottság tagjai előtt, hogy ő közvetlen ismeretekkel bírna a tulajdonképpeni vizsgálat tárgyáról. Kivehető volt szavaiból, hogy nincs voltaképpen semmi köze az olajügyekhez, de ha már megkérdezték, akkor gyorsan bemártotta az ügyészség egy-két tagját, különös tekintettel az ellene valamikor terhelő adatokat gyűjtő nyomozóra. Vádaskodásait sokan tényként kezelik, a súlyos, robbantással is összefüggő bűncselekményről, amelyben őt is gyanúsítják, a nyomozás érdekében alig esik szó. A „kis kelet-közép-európai abszurd” legédesebb momentuma, hogy mára a politikusoknak, az ügyészeknek, a bűn üldözőinek alig hisz valaki ebben az országban, más viszont akár a fogdában ülve a legképtelenebb dolgokat is üzenheti, azonnal hitelt ad szavainak a társadalom jelentős része.Ott tartunk, hogy nálunk a tanúvá váló gyanúsított ahelyett, hogy lesütött szemmel védekezne, a vádat próbálja „képviselni” az őt vagy esetleg másokat is érintő ügyben. Hazudhat is büntetlenül, hiszen ő a tanú, akiben kénytelenek vagyunk megbízni, mert ha már benne sem lehet, akkor elveszett minden. Erős a gyanú, hogy a bűneiket rejtegetők éppen erre játszanak. Úgy tűnik, ha nem akarunk állandóan hiszékenységünk áldozatává válni, akkor kénytelenek leszünk új értelmezést adni régi szavunknak. Ezentúl azt a személyt értjük majd alatta, akinek nem feltétlenül vannak közvetlen ismeretei valamiről, de az ellenkezőjét tudja elhitetni magáról, és önmaga, valamint megbízói igazolása érdekében összevissza beszél és vádaskodik. Ő az, aki megértette, hogy most van itt az idő, amikor épp tőle kértek valamit, amit visszautasítani nem lehet. Ő a tanú. Már megint, ugyanúgy.