Péntek este

Lombvetkőztető ősz volt már, amikor az uradalom cselédei suttogni kezdték, hogy az öreg Nádakereky harmadnapja nem mozdult ki a szobjából, csak fekszik fölfelé bambulva, ha éppen agyon nem lőtte magát azóta titokban. Senkit nem lepett meg a dagályos búslakodás: az öreg még szombat délután a városba hajtatott, amiből sejthették a népek, reggelre üres zsebbel tér meg. Így is volt, a kaszinóban mulatott hajnalig, ahol a szomszéd uradalom feje, a nálánál cseppet sem fiatalabb Illabereky úgy megkopasztotta, hogy négykézláb mászott be végül a hintajába. Hazatérvén, amikor a két istállósfiú feltámogatta a lépcsőn, elébe siető asszonyának csupán ennyit mondott: ne kérdjed, feltettem mindent. Azzal bebújt az ágyába, ételt, italt nem vett magához, s ha valaki résnyire nyitotta az ajtót, hogy megnézze, lélegzik-e még, a legközelébb eső tárgyakat hajigálta hozzá. Hát aztán nem hiányzott ő senkinek, legalább nem kellett hallgatni naphosszat a botja kopogását. Ki-ki végezte a dolgát, csak az uradalom úrnője járkált kétségbeesetten fel-alá, hogy mi lesz már, mi lesz már?A negyedik nap reggelén egetverő bömbölés verte fel a ház csendjét. Persze hogy Nádakereky volt az, magából kikelve követelte, hogy gyűjtsék elébe fiait. Nyugodjon meg, nyugodjon meg! – vigasztalta asszonya, de ettől csak idegesebb lett az öreg, s hangosabban üvöltött, hogy most azonnal, most azonnal! Úgy fél órába is beletelhetett, míg megnyugodott végre – addigra ott állt előtte mind a három fia, mindegyik fejét lehajtva pillogott felfelé.– Na, fiaim – mondta az öreg Nádakereky –, mostan koldusbotra jutottunk, hacsak ki nem találtok valamit, mert nekem semmi nem jut az eszembe, hiába is töröm a fejemet.– Mi történt, édesapám? – érdeklődött a középső gyerek, miközben a fülét piszkálta egy lúdtollal.– Ne is kérdjétek! Legyen elég annyi, hogy Illabereky csalt, én meg bolond módra föltettem mindent. Péntek vecsernyéig kell fizetnem, mert ha nem, kutyákkal zavarnak ki a saját házamból, de benneteket is velem együtt.– Visszanyerem én a pénzt, édesapám – vágta rá azonnal a legidősebb fiú –, csak egy kis kölcsönt adjon nekem!– Ha én kölcsönt adhatnék, magam is visszanyerhetném a pénzt – legyintett Nádakereky. – Amúgy meg nem elég nagy a baj így is?Ültek egy kicsit, hallgattak, tán egy pipára is rápöffentettek, tán egy-egy bágyadt legyet is elmorzsoltak a tarkójukon, mikor végre megszólalt a középső fiú a kandallóba hajítva a lúdtollat.– Hát ha kölcsönkérnénk?– Aztán miből adnánk azt vissza? Azt meg mondjam-e, hogy már se földön, se égen nincs olyan, aki nekünk hitelezne. Az utolsó szerencsétlen nagybátyád volt, azzal is meggyűlt volna a bajunk, ha – Istennek hála! – agyon nem üti a guta mérgében szegényt.Megint hallgattak. A középső fiú – ki tudja, honnan – újabb lúdtollat szedett elő, s nekiesett a másik fülének. Az idősebbik csak lóbálta keresztbe vetett lábait, a cipője orrára figyelt, de hogy azon mit nézett, azt senki ki nem találhatta. Az öreg Nádakereky úgy szuszogott, mint a gőzmozdony, pedig azt akkor még föl sem találták mifelénk. Na, akkor végre megszólalt a legkisebb fiú.– Édesapám, hadd mondjak most már én is valamit, mert megfordult a fejemben ez-az.– Nem bánom – hunyta le a szemét Nádakereky, de szusszanásán hallani lehetett, olyan fáradságos ez neki, mintha gyalog kéne mennie a kaszinóig.– Fogjon édesapám néhány papirost, üsse rá a pecsétjét, meg írjon rá kilencven számot! Adja el jó pénzért a városiaknak, hogy abból a kilencven számból ötöt jelöljenek meg, és gyűjtse be a papírosokat. Vasárnap aztán, a piactéren, nagy dobolás közepette húzzon ki egy kalapból öt számot! Majd meglátja, élő ember nem lesz, aki azt mind eltalálja. Akkor lehet elölről kezdeni az egészet.– Hát, édes fiam – kezdte az öreg Nádakereky –, azt nem mondhatnám, hogy országot-világot bejártam, de hogy a szomszéd megyében már voltam, az biztos. És állítom, hogy ekkora sületlenséget még életemben nem hallottam. Hát ki volna az a megveszekedett marha, aki pénzt adna egy ilyen papirosért?Azzal a vitát lezártnak tekintette.Péntek este vadászkutyák ugatása, csaholása verte fel a nyugodni készülő uradalom csendjét. A szolgálók nyomorúságos szobáik ablakából lesték, ahogy az öreg Nádakerekyt, az asszonyt meg a három fiút végigkergetik az ebek a nyárfás behajtón.Így volt? Bizonyára nem. De azt mondják.