Rögös orosz út

Mára Oroszországban megteremtődtek a demokrácia alapjai, igaz, inkább lehet kvázidemokráciáról, semmint valódiról beszélni. Működik a kapitalista típusú piacgazdaság is, még ha nem is az ideális változata. Az átmenet tehát finoman fogalmazva is meglehetősen rögös utakon halad egyelőre távolinak tűnő célja felé. Így látja országa mai helyzetét majd tíz évvel a Szovjetunió összeomlása után Vlagyimir Rukavisnyikov, az Orosz Tudományos Akadémia Szociálpolitikai Intézetének vezető politológusa.– A kelet-európai átmenet hasonlóságai ellenére is érzékelhetően elüt a közép-európaitól. Ön szerint mekkora a szakadék e két posztkommunista régió között?– Még ha más minőségről beszélhetünk is, Oroszország sok tekintetben hasonlít ma a közép-európai országokra. Lényegesen különbözik ellenben a nyugati demokráciáktól, bár az átmenet buktatói ellenére csökken köztünk a távolság.– Ahogy azonban az előadásában is vázolta, az orosz demokrácia igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. Hol tart ma Oroszország az átmenetben?– Elég hosszú utat tettünk meg a képviseleti demokrácia felé, de még legalább ennyi hátravan. A legfontosabb az, hogy messze távolodtunk a kommunista múlttól. Létrehoztuk a plurális társadalmat, amelynek ismérvei közé tartozik a többpártrendszer vagy a szabad sajtó. Parlamentünk azonban inkább súlytalan vitaklubhoz hasonlít, mint a demokrácia ellenőréhez. A pártok legfeljebb személyeket jelentenek, a sajtó pedig gazdasági és politikai érdekektől is függ. Külsőleg megvannak a piacgazdaság elemei, ugyanakkor alapjaiban oligarchikus rendszerről beszélhetünk. Az anyagi javak tekintetében hatalmas aránytalanságokat teremtettünk a társadalomban az igazságtalan privatizációval, pontosabban a nemzetgazdaság szétrablásával. Míg a lakosság 3-4 százaléka minden mérce szerint nagyon gazdag, háromnegyede a szegénységi küszöb közelében vagy az alatt él.– Oroszország elmúlt tíz éve világosan bizonyítja, hogy léteznek a nyugati minták, de az általános receptek nem válnak be mindenütt.– Így van. A liberális piacgazdaság receptjei páldául Oroszországban nem bizonyultak hatékonynak. Kiderült, hogy az államnak szabályozó céllal be kell avatkoznia a folyamatokba.– Itt állunk tehát ismét az örök orosz kérdések előtt. Merre tovább, Oroszország? Mi a teendő?– Először is tudomásul kell venni, hogy Oroszország nemzetközi megítélése a hidegháború idején volt a maihoz hasonlóan rossz. Egy amerikai felmérés szerint a lakosság 53 százaléka viszonyul negatívan Oroszországhoz, s csupán valamivel több mint húsz százalékuknak van róla pozitív képe. Ijesztő, hogy már a hazai reformerek némelyike is személyes tragédiaként éli meg az életszínvonal drasztikus csökkenését, a hadsereg összeomlását, az ország nemzetközi presztízsének hanyatlását. Mindez ismét felveti a kérdést, hogy saját utat, saját kibontakozási lehetőséget keres-e Oroszország, vagy valami mást. Igazából nem az a kérdés, hogy része lesz-e az ország a globalizált világnak, hanem az, hogy miként: a harmadik avagy a fejlett világ részeként? Ma Oroszország elsődleges célja nem az egykori státus visszaszerzése, hanem az életszínvonal emelése, valamint olyan veszélyek leküzdése, mint az ország biztonságát is érintő demográfiai katasztrófa.