Az Aldi Magyarország egyhetes akciója csütörtökön rajtolt, az első napon ezer forintért lehetett ruhát és cipőt venni. A következő napokon fokozatosan csökkennek az árak, a zárónapon pedig mindössze 5 forintért kínálják majd a termékeket – írja a Nool.
A balassagyarmati üzletben hamar kialakult a tömeg, sokan több tízezer forintot spóroltak. Egy kétgyermekes családapa arról beszélt, kizárólag az akció miatt érkeztek, míg egy idős házaspár unokáinak vásárolt, de a nagyobb méretekből már alig találtak.
A vásárlók közül többen úgy fogalmaztak, a jelenet szinte az Éhezők viadalára című filmre emlékeztetett. Voltak, akik biztosra vették, hogy a következő napokban is visszatérnek, mások szerint viszont a végső, 5 forintos napra már nem marad áru.
A teljes cikket ide kattintva érhetik el.