Sodródó emberiség

Izgalmas szellemi utazásra invitáltak november 20-ra a Károlyi-palota kulturális központjába. Itt került sor – Várkonyi Nándor Az ötödik ember című művéhez kapcsolódóan – a Sodródó emberiség (kéziratos) esszékötetének bemutatójára.A kötet szerzői kifejtették nézeteiket mindarról, amit a fentebb említett szellemi és erkölcstörténeti munka számukra adott. A harmadik évezred küszöbén, amely a technikai, gazdasági felgyorsulás, a génmanipuláció, a megbomlott környezeti és lelki harmónia következtében új és új erkölcsi, filozófiai kérdéseket vet fel, az a szerencse legalább megadatott, hogy nem kell szemlesütve tévelyegnünk mindezek útvesztőiben. A megismerésben és kérdezésben nem korlátoz minket olyan, kényszerűen ránk parancsolt ideológia, mint amilyen Várkonyi Nándor publikációs lehetőségeit alkotó éveinek teljében korlátozta. Az írónak szinte reménye sem volt arra, hogy még életében könyvespolcra kerülnek, megismerhetők lesznek azok a nagy ívű munkái, amelyekben megpróbálta visszaadni az európai ember elveszett-elveszített önazonosságát. A Sodródó emberiség című kötet szerzői: Babic Sava, Bod Péter Ákos, Bolberitz Pál, Jókai Anna, Kun Miklós, Mezei Balázs, Miklóssy Endre, Tőkéczki László, Varga Csaba, Várkonyi Péter. Nevüket és munkáikat ismerve természetes, hogy különböző szemszögből fejtették ki nézeteiket mindarról, amit számukra Várkonyi Nándor gondolatisága és nem utolsósorban morális, alkotói helytállása adott. Noha a kötet ez alkalommal – kellő anyagi támogatás híján – csak kétszáz, kéziratos példányban jelenhetett meg, Jókai Anna író és Mezey Katalin költő, műfordító nem tett le a folytatásról. Hiszen – mint Mezey Katalin említette – az sem ment könynyen, hogy a Széphalom Kiadó által az olvasókhoz 1997-ben eljusson a trilógia befejező kötete. A kéziratos hagyaték „sorstalanságára” Kende Sándor író hívta fel a figyelmet. A közel hétezer oldalas anyag mennyisége az első percben ijesztőnek tűnt, de a felelősség, a család segítsége és a cél eloszlatta az aggályokat. A szerkesztői és kiadói munka az átlagosnál több időt, figyelmet és anyagi ráfordítást kívánt. Furcsa módon Miklóssy Endrének a Magyar Naplóban megjelent tanulmányán kívül nem született érdemi kritika. A változás akkor következett be, amikor Jókai Anna Magyar Örökség Díjra javasolta Várkonyi Nándort.Jókai Anna számára az a tény, hogy a mostani szerzők, illetve előadók között van hittudós, jogász, közgazdász, filozófus, azt jelzi, hogy Várkonyi Nándor műveiben mindenki, akinek igénye van arra, hogy a spirituális gondolkodás segítségével megértse a világot, megtalálja a kapcsolódó pontokat. Személyes, alkotói értelemben így fogalmazott:– Minden írónak szüksége van egy olyan alapra, hagyományra, amelyre építve a maga módján kialakíthatja a saját szellemi birodalmát. Úgy érzem, Várkonyi Nándor szellemi értelemben olyan termőtalajt adott az én gondolkodásom számára, amelybe újabb magokat tudok vetni. Reménykedem abban is, hogy a harmadik évezredben lesznek olyan emberek, akik ezt a „vetést” tovább fogják gondozni. Noha Várkonyi Nándornak az ötödik emberről, tehát korunkról csüggesztő és keserű véleménye van, ő is látja és tudja, hogy bontakozóban van a „hatodik ember”, aki tisztultabb látással, edzettebb erkölcsi magatartással tud majd a világban eligazodni. A világ nem érhet véget ezzel a XX. századi, elkorcsosult emberrel, aki oly sok mindent talált és fedezett fel, ugyanakkor igen sokat veszített szellemi méltóságából. Hiszen amennyire felhasználta az anyagi világot, ugyanannyira céllá is tette azt, miközben elfeledkezett eredeti rendeltetéséről. Úgy vélem, hogy nagyon sokan álomtudatban élnek. Csak most kezd ébredezni a gondolkodó világ. Ebben a felébredt állapotában pedig az olyan gondolkodókra fog támaszkodni, mint Várkonyi Nándor. Hitem és reményem szerint az emberiség nem csupán a sötétség fiaiból áll. Nekem szép volt ez a nap, mert megerősített abban, hogy nem vagyok egyedül gondolataimmal, velem van több embertársam, akit szeretek és tisztelek.