Támogatás a politikai üldözötteknek

Boross Péter, a Szabadságharcosokért Alapítvány elnöke szerint az ötvenhatosok összetartásában sokkal több presztízsteremtő erő rejlik, mint a széthúzásban. Elmondta, hogy a jelenlegi kormány 2001-től további jelentős anyagi támogatásban részesíti az elmúlt rendszer politikai üldözötteit. Göncz Árpád legutóbbi megnyilatkozásait, hogy egyfelől a taxisblokád idején megakadályozta volna a vérontást, másfelől 1992. október 23-án, a kivilágított emelvényen a köztársasági elnök élő célpont lett volna, Boross Péter képzelgésnek nevezte. Félő – jelentette ki a volt miniszterelnök, Orbán Viktor főtanácsadója –, hogy a leköszönt államfő ismét eszközként, politikai szándéktól vezérelve aktualizálja a múltat.Tíz éve szabadon ünnepelhetjük 1956. október 23-át, a forradalom és szabadságharc napját. Az egykori szabadságharcosok ma legalább tizennégy ötvenhatos szervezetbe tömörülve külön-külön emlékeznek az évfordulón. Mi történt itt?– Aki a magyar történelmet úgy százötven évre visszatekintve figyelemmel kíséri – köztük a pártok és másféle csoportosulások alakulását –, az észreveheti, hogy ez sajnos mindig így volt. Miért ne lenne ez érvényes az ötvenhatosokra! Hozzá kell tennem, hogy ennyi szervezet nincs, ezek jelentős része álszervezet. Nyugodtan mondhatom, hogy mi megtettük azt, amit ilyen helyzetben tenni lehetett, amikor 1991-ben a kormány létrehozta a Szabadságharcosokért Alapítványt, amely azzal a céllal alakult, hogy a már akkor létrejött szervezeteknek legyen egy összefogó testülete, amelyen keresztül támogatást kaphatnak.– Az idei ünnepségeken többször is elhangzott az a panasz, hogy a kormány nem támogatja ezeket a szervezeteket. Talán azért van ez, mert egymást sem ismerik el egyes ötvenhatos szervezetek.– A valódi létszámmal és szervezeti rendszerben működő testületek tagjai az alapítványnak. Így a Pofosz, a Politikai Foglyok Szövetsége, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az ’56-os Szövetség és a külföldieket képviselő Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, de tagja még a Vidék ’56-osai elnevezésű szervezet is.– Az ’56-os Magyarok Világszövetsége és az ’56-os Magyarok Világtanácsa tagja az alapítványnak?– Nem. Pongrácz Gergely, aki az ’56-os Magyarok Világszövetségét képviselte, elhagyta az alapítvány kuratóriumát. A többiek véleményét tolmácsolom, mikor elmondom, hogy a szervezetben, egymást feljelentve, többféle belső harc dúl – immár évek óta. Ez nem jelenti azt, hogy a tagok közt ne lenne kapcsolat, inkább a vezető személyiségek rivalizálásáról szól. Azt is tudomásul kell venni, hogy nagyon nehéz sorsú emberekről van szó, akik fiatalon vettek részt a forradalomban 1956-ban, helytálltak, azután menekülniük kellett vagy súlyos börtönbüntetést kaptak. Eltelt sok évtized, és 1990-ben nem úgy alakult a világ, ahogyan ők elképzelték. Sajnos vannak politikusok, akik a támogatásból nem veszik ki részüket, de szeretnek izgató szónoklatokat tartani.Az ’56-osok anyagi megbecsülése– Olykor arról olvasni, hogy többen nyomorognak.– Ez túlzás. Fokozatosan érkezett meg hozzájuk az anyagi juttatás, mégis mértéktartóknak kellett lennünk, hiszen annyi más igény van, amit szintén a költségvetésből kell finanszírozni. Éppen most kerül a kormány elé az a tervezet, amely már alapvetően változtat a helyzeten. A következő évben a kormány a Szabadságharcosokért Alapítványt százmillió forinttal támogatja. Olyan ötvenhatosok is kaphatnak támogatást, akik nem tagjai az említett szervezeteknek. Ne feledkezzünk meg persze arról, hogy nemcsak az ’56-osok, hanem az ötvenhat előtti elítéltek, a Szovjetunióba hurcoltak, a recskiek és a politikai elítéltek közössége is az alapítványhoz tartozik. Nyugdíjminimumuk három évvel ezelőtt 35 ezer forint volt, 2001. január 1-jétől 60 ezer forint lesz. A jelenlegi kormány időszakában minden évben tízezer forinttal emelkedett a garantált nyugdíjminimum. Tudom, hogy ez nem sok, de az átlagnyugdíjakhoz képest nem kevés. A nyugdíjhoz viszont a következő pénzösszegek járnak jövőre: akinek 1945 után három–öt évig megvonták a szabadságát, egyéb jövedelmén felül havonta kap húszezer forintot. Akit öt és tíz év közötti szabadságvesztéssel sújtottak, havi harmincezer forintot kap, aki tíz éven felül volt az önkénynek áldozata, havi negyvenezer forintos juttatásra jogosult. S akit halálra ítéltek ebben az időszakban, de kegyelem, amnesztia vagy egyéb okok miatt életben maradt, azt havi ötvenezer forinttal kárpótolják. Erre már nem lehet azt mondani, hogy a kormány nincs tekintettel a megélt szenvedésekre, s a jövőben még bővíthetjük is a támogatandók körét.A taxisblokádról– Maradjunk még a visszaemlékezéseknél, melyek egyes momentumai valamilyen formában kapcsolódnak 1956-hoz, az ötvenhatosokhoz. Tíz éve zajlott a rossz emlékű taxissztrájk. Göncz Árpád volt köztársasági elnök nemrégiben azt állította, hogy ő mint a hadsereg főparancsnoka akadályozta meg a katonák bevetését, és ezzel megelőzte a vérontást. Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő évekkel ezelőtt azzal vádolta meg Horváth Balázs akkori belügyminisztert, hogy készült a fegyveres bevetésre. Ebből bírósági per lett, amit Eörsi elvesztett. 1990 őszén Boross Péter tárca nélküli miniszterként a titkosszolgálatokat felügyelte. Tudott volna egy ilyen akcióról?– Aggódom Göncz Árpád elnök úr nyilatkozatai miatt, s félek attól, hogy a régi korszaka kezdődik ismét. Az Antall-kormány – ha úgy tetszik, Antall–Boross-kormány – időszakában ugyanis a volt köztársasági elnök úr többször szembeszállt a kormányzati szándékkal. Az Alkotmánybíróság végül két tárgykörben is elmarasztalta: a médiaügyben és a katonai főparancsnoki funkció téves értelmezése miatt. A következő négy évben – a Horn-kormány alatt – egy alkalmazkodó köztársasági elnököt ismerhettünk meg, akinek egy rossz szava nem volt, aki aláírt minden, akár alkotmánysértő kormányzati döntést is. Csodálkoznék, ha a volt köztársasági elnök úr most olyan mondatokat engedne meg magának, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy mennyire befolyásolható, mennyire hiszékeny volt abban az időszakban, amikor az ország a rendszerváltozás legnagyobb kínjait szenvedte végig. Göncz Árpád nagyon jól tudta, hogy a taxisblokád előtt az Öböl-háború miatt hatalmas olajáremelés történt, a szovjetek szakaszosan leálltak az olajszállítással, az országnak már csak pár napra elegendő készlete maradt. A kormány emiatt döntött a benzináremelés mellett. Nem vehető komolyan egy olyan szédült megjegyzés, amit Eörsi Mátyás hányaveti módon megengedett magának. Ám ha Göncz Árpád ennyi idő után feltételezi azt, hogy ő akadályozta meg a hadsereg bevetését és a katonai akció elkerülését, akkor joggal tételezem fel a kellő kritikai érzék hiányát. Mert ha ez igaz lett volna, akkor a köztársasági elnök úrnak bűnvádi eljárást kellett volna kezdeményeznie felelős kormányzati személyekkel szemben.– A taxisblokád felelevenítése ilyen módon talán nem is véletlen?– Én szomorúnak tartom, hogy ez a kijelentés éppen most, vagyis október 23-a előestéjén hangzott el az egyik kereskedelmi televízióban. Felelőtlen dolognak tartom, és csak abban bízom, hogy a volt köztársasági elnök úr nem felejti el azt az ígéretét, hogy a politikai szerepvállalástól tartózkodni fog. Az elnök úr nyilatkozata ugyanis nem csak a tényeket hamisítja meg. A nyilatkozat egy lejárató akcióban való részvétel gyanúját is keltheti.– Boross Péter tehát felelősséggel állítja, hogy a kormány nem tervezett semmiféle fegyveres beavatkozást, nem akart katonai járműveket a taxisok ellen küldeni.– Ott voltam, részt vettem a kormány megbeszélésein. Ilyenről szó sem volt. Olyan akció, amely erőszakos katonai beavatkozásnak lenne tekinthető, nem szerepelt a kormány elképzelései között. Ha szerepelt volna, akkor a rendőrség megtette volna. Hiszen törvénysértés történt, tehát jogszerű lett volna a rendőrség bevetése, a hadseregé azonban nem.– Akik beavatkozásról beszélnek, azok Horváth Balázs akkori belügyminiszterre hivatkoznak. Horváth Balázs annak idején azt mondta, mindent el fog követni a rend helyreállítása érdekében.– De azt nem mondta , hogy törvénysértés árán is. A magyar hadseregnek nem volt és nincs belső rendfenntartó funkciója, ennek következtében ez a kérdés fel sem merülhetett. Göncz Árpád eme képzelgéseit miért nem akkor hozta nyilvánosságra? El kellett telnie tíz évnek, amíg erről beszélhetett? Úgy tűnik, mintha ez a nyilatkozat egy aktuálpolitikai szerepvállalás kezdete lenne. Egyébként Magyarországon az utóbbi tíz évben egy alkalommal oszlattak fel erőszakosan tüntetést. A Horn-kormány időszakában, amikor az öregasszonyokat vonszolták és Pongrácz Gergelyt, a Corvin köz ’56-os parancsnokát bilincselték meg, a köztársasági elnök úrnak egy szava sem volt, ez volt az ő sajátosan passzív korszaka.A kifütyülésről– A visszaemlékezések sorába tartozik, hogy legutóbb Göncz Árpád nyilatkozott az RTL Klub késő esti magazinjában az 1992. október 23-i kifütyülésről. Azt mondta, hogy már a parlament előtti szónoki emelvényen, az ünnepi beszéde előtt érezte, hogy itt valami nem lesz rendben. Szólt a biztonsági embereknek, maradjanak a közelében. Azt is kifejtette, hogy őt megvilágították, mint egy élő célpontot, míg vele szemben az ünneplő tömeg sötétben volt. Boross Péter akkor már belügyminiszter volt.– Sőt, én is a helyszínen tartózkodtam. Ha a megvilágítással arra akart utalni Göncz Árpád, hogy valamely fegyveres célba vehesse, akkor ez megint az abszurditások kategóriájába tartozik.Minden esetben a szónokot szokták megvilágítani, és nem a tömeget. Amit most mondok, arról még soha nem beszéltem. Márton András ugyanis felhívta a köztársasági elnök urat 1992. október 23-a előtt, hogy más ötvenhatos is szeretne felszólalni. Erre Göncz Árpád válasza az volt, hogy „elég vagyok én ötvenhatosnak”. Köztudott, hogy akkor már az igazságtételi és médiaügyekben az ’56-osok nem helyeselték a köztársasági elnök úr megnyilatkozásait. Amikor a köztársasági elnök úr megjelent ott az emelvényen, elhangzott egy füttyszó, s az ellenérzések hamarosan valóságos füttykoncertben nyilvánultak meg. A köztársasági elnök úr elkövette azt a hibát, hogy nem szólalt meg. Pár nappal később a német köztársasági elnökről mutatta a televízió, hogy rendőrpajzsok mögött is elmondta beszédét, miközben a rendőrök verték a támadóan fellépő tüntetőket. Konrád Györgytől kezdve többen a leváltásomat követelték, mintha valamit mulasztottam volna belügyminiszterként, vagy a rendőrkapitány mulasztott volna. De egy fütyülő tömeg, amelyből senki sem dobál, tehát semmiféle fenyegető fizikai atrocitás nem történik, az nem belügyi vagy rendészeti kérdés. Ez politikusi sors. Antall József tudomásul vette, amikor a sportcsarnokban, az olimpiai ünnepségen kifü-tyülték. A parlament előtti eseményt aztán egy csomó hazugság, torzítás is kísérte, így lettek például a zömében idősebb tüntetőkből úgynevezett szkinhedek.A kormány mellett működött egy bizottság, amelyik a programot eldöntötte, s itt merült fel Göncz Árpád szereplése, aki ezt elvállalta. Egy dolog viszont roppant furcsa. Ha ő tudott valamit előre, akkor miért vállalta el ezt a szereplést? A volt párttársai, a szabad demokraták egyáltalán nem vettek részt ezen az ünnepségen. Máig nem értem, hogy miért? Talán ők is tudtak valamit, amit én nem? A fütty politikai demonstráció volt. Senki nem gondolhatja jogosnak, hogy ezért rendőrséget kell bevetni. Persze utána javában virult a Demokratikus Charta.– Tehát ön ott lent, a tömegben nem érezte szükségét a közbelépésnek?– Ha észrevettem volna, hogy egy kődarab landol vagy egyéb tárgyakat dobálnak, vagy hátulról megindul egy olyan nyomás, ami fenyegette volna a szónokot, természetesen a rendőrség közbelép. A köztársasági elnök úr az eset után feldúltan jött le hozzánk – az első sorban álltunk ott politikusok –, és azt mondta nekem: „Ezt jól elintéztétek.” Azt válaszoltam: „Ezt nem mondod komolyan.” Attól kezdve erről nem beszéltünk. A köztársasági elnök úr környezetében mindig voltak olyan személyek – hol katonai ranggal, hol jogászi prédikátummal –, akik igyekeztek őt befolyásolni. Jellemző, hogy egyesek hiszterizáló hajlamtól vezérelve, úgy tudom, elhitették Göncz Árpáddal, majd elterjesztették, hogy 1994-ben nem lesznek választások, mert én puccsot csinálok. Ezen csak nevettem. De a köztársasági elnök úr a főhadsegédének kezdeményezésére mégis tanácskozott erről, ahelyett hogy engem kérdezett volna meg. Ha valaki feltételezi és elhiszi azt a badarságot, hogy végveszélybe sodrom az országot, akkor felvetődik a felelősség kérdése. Ezért tartom aggályosnak a volt köztársasági elnök úr különböző nyilatkozatait, mert vagy a naivitását árulja el, vagy – fájdalom kimondani – politikai érdekből aktualizál. Most nem tudok mást feltételezni.Keserűen kell azt mondanom, hogy Göncz Árpád elnök úr eszköz volt az Antall-kormány ellen, majd később eszköz lett a Horn-kormány mellett. Erről soha nem beszéltem volna, ha nem hangzanak el ilyen elképesztő állítások. Ha most eszközként kívánt szerepelni a kormányzati tényezők lejáratására, az nagyon is aktív politikai szerepvállalás, ami nem volna célszerű. Roppant kellemetlen, hogy a soha meg nem kötött, de mégis hallgatólagosnak minősíthető megállapodást – miszerint nem bolygatjuk a múltat – a volt köztársasági elnök úr ilyen állításokkal és sejtetésekkel megszegi, és kiprovokálja a választ. A tények azt bizonyítják, hogy olyat tételez fel a számára politikai ellenfélnek minősíthető körökről, ami joggal sérti mindnyájunk önérzetét és politikai felelősségtudatát is. A tényleges gaztettek és az alaptalan rágalmak kavalkádjában élünk. Az egyoldalú elfogultságok és hamis visszaemlékezések csak tetézik a zűrzavart. A napi harcokból lassan kilépő idősebb politikusnemzedékhez tartozóknak megfontoltságból, mértéktartásból és az igazság vállalásából példát kellene mutatniuk. Nem volna jó, ha a jövő nemzedék hamis és önigazoló visszaemlékezésekből ismerné meg a közelmúlt és napjaink történéseit.