Vallanak a csontok

Nemcsak a régészek, hanem a történészek, az orvosok, sőt még a nyelvészek érdeklődését is fölkeltették a biológusok, amikor azzal álltak elő: megkísérlik több száz vagy ezer éves csontok genetikai vizsgálatát. A nemzetközi szakirodalomban már meg is jelentek az első publikációk a föltárt sírokban talált, úgynevezett ásatag csontok vizsgálatainak eredményeiről, magyarországi szakemberek azonban mind ez ideig nem végeztek ilyen jellegű kutatásokat. Márpedig az eredmények révén megbízhatóbb választ kaphatnánk a népünk eredetére vonatkozó kérdésekre, s genetikai bizonyítékot – vagy cáfolatot – a nyelvészek által állított finnugor rokonság igazára.Egyedülálló, sajátos megállapításokhoz vezethetnek ezek a hazai molekuláris genetikai kutatások, hiszen ahány földrajzi helyszín, annyiféle éghajlati, talajtani jellegzetesség, amely hatással lehet a csontmaradványok sikeres vallatására.Három esztendeje, hogy az SZBK Genetikai Intézetének vezetői fejében megszületett a gondolat: érdemes lenne utánajárni, vajon nem vinne-e közelebb a magyarság eredetének meghatározásához, ha honfoglalás kori, ásatásból származó leleteken végeznének genetikai vizsgálatokat. Raskó István egyik doktoranduszát, Kalmár Tibort bízta meg, hogy tanulmányozza, miként kell mintát venni emberi csontokból. Amikor a fiatal kutató a technikát elsajátította, a JATE embertani tanszékéről – vizsgálat céljából – először honfoglalás kori fogakat kért.Munkája során azonban kiderült, hogy emberi csontmaradványokból megbízhatóbb adatokhoz juthat, ezért tíz darab, magyarországi ásatásokból származó, régészek által már azonosított csonttal kezdett dolgozni. A szegedi kutató az embertani tanszék gyűjteményéből négy helyen föltárt, különböző korú felkar- és combcsontokat kapott munkájához. A szakirodalomban már közölt módszerekkel azonban nem jutott dűlőre: nem létezett olyan eljárás, amely mindegyik csont esetében alkalmazható lett volna. A gondot ugyanis az okozza, hogy az ásatások során felszínre került 500–1300 éves csontokon vannak olyan, talajból származó anyagok, amelyek a genetikai analízis során használt enzim működését gátolják, lehetetlenné téve ezzel megbízható eredmények születését. A szükség arra kényszerítette a szegedi biológusokat, hogy próbálják megtalálni a módját, miként lehet a csontmaradványokról tökéletesen eltávolítani ezeket a „szennyező” anyagokat.A 30 esztendős kutató, aki a napokban védte meg PhD- disszertációját, rábukkant egy nagyon egyszerű, gyors, semmilyen drága eszközt nem igénylő eljárásra: a DNS-t sikerült kicsapással elválasztania a reakciót gátló vegyületektől. A csontból így izolálható DNS mennyisége azonban nagyon csekély, ezért szükség van még egy különleges technika alkalmazására is. Ennek lényege: egy DNS-polimeráz nevű enzim megfelelő körülmények között a nagyon kis mennyiségű DNS-molekuláról teljesen azonos kópiákat, másolatokat tud készíteni. Ezzel a módszerrel megsokszorozható a csontokban lévő DNS, amely nagyobb tömegben már jól vizsgálható. A módszer jelentősége abban áll, hogy általa lehetővé válik nagyobb mennyiségű régészeti lelet genetikai analízise is.Az SZBK kutatói a rendelkezésükre bocsátott csontok egy kis darabjának vizsgálatát végezték el. Az így nyert eredményeket hasonlították össze 2300 ma élő ember, köztük 35 hazai magyar és 25 erdélyi székely hajszálaiból származó DNS szekveniális (DNS nukleotidok bázissorrendje) adataival. Két olyan csontot találtak, amelyek közül az egyik egy mai magyar és egy mai ujgur, a másik egy mai magyar és egy észt mintával mutatott azonosságot. A harmadik egy távol-keleti, a negyedik az europid-rassz leggyakoribb szekvenciájával egyezik meg. A kutató szerint már ilyen kevés adat alapján is cáfolható az a föltételezés, hogy az egyik nemzetből lett a másik, vagy hogy létezik tisztán japán, magyar vagy bármilyen nemzetiségű ember. Maga a nemzetállam fogalma is újkori találmány, hiszen a népvándorlás során keveredett a genetikai állományunk, az emberek szaporodási szokásai pedig korántsem nemzeti alapon alakultak ki.Az új molekuláris genetikai módszer jóvoltából tovább közeledik egymáshoz a biológia és a régészet tudománya. Ha közös erőfeszítéssel meg tudják határozni a honfoglalók által a Kárpát-medencében talált népcsoport genetikai arculatát, a honfoglalókét és az Árpád-korabeli lakosságét, fény derül arra: az Árpád-kori, illetve a mai magyar népesség már a honfoglalás előtt itt letelepedett vagy a honfoglaláskor ideérkező emberek leszármazottja-e. Válasz a két akadémiai intézet, az SZBK és a Régészeti Intézet tervezett közös kutatómunkájától várható.