Vidéki ’56-osok: fogyó díszsírhelyek

Országos szervezetünket azért alakítottuk meg 1993-ban, mert úgy tapasztaltuk, a fővárosi ’56-os szervezetek magukra hagyták a vidék Magyarországát. A forradalom és szabadságharc idején egység volt, tiszteltük egymást, aztán arról kezdtek egyes csoportok vitatkozni, hogy „ki milyen puskával lőtt” – mondta a Magyar Nemzetnek a hét végén Kaposvárott Tamás Károly. A Magyar Vidék ’56-os Szövetségének alapító elnöke a több száz főt tömörítő szervezetet az egyik legstabilabb és legnyugodtabb szerveződésnek tartja, és állítja: tagságuk egyre nő. Ezért is vált indokolttá, hogy a Maléter laktanyában tíz helyiséges „lakrészhez” jussanak a vidéki ötvenhatosok is.A somogyi szervezet közgyűlésének szünetében Tamás Károly azt is elmondta lapunknak, hogy mivel szövetségünk legszentebb célja 1956 szellemiségének, értékeinek átmentése, a valóságos események fiatalokkal való megismertetése, fájó számukra, hogy azok, akik a barikád túloldalán álltak – a Dudás-félék –, magas nyugdíjat élveznek, miközben forradalmár bajtársainak egy része nyomorog.– Sürget az idő, megfogyatkoznak soraink, és lassan díszsírhelyek is megtelnek elhunyt bajtársainkkal – figyelmeztetett a Magyar Vidék ’56-os Szövetségének elnöke Kaposvárott.