– 315gy látsztok ti –

Éveken keresztül nem tudott Budapest megszabadulni kecsesen link főpolgármesterétől – nem volt az a panama, be- és kiruházás, le- és fölnyúlás, mosolygó terror, ami lebuktathatta volna. Az idős nénik beleszerettek a mosolyába. Sejtelmesen huncut szemébe, ahogy akár márciusi sajtószabadságot, akár sikerre vihető világkiállítást gyalázott, s bekent valami oly kenőccsel, ami illatozván beszállt még a járda széli kutyák tudatába is.Általában Drakulát csak úgy játszhatják el – mint látni színházakban, filmekben is –, ha találnak olyan színészt, aki a kiálló hegyes fogra, vámpírmosolyra, ideges játéktechnikára alkalmas. Vagy alkalmassá tesznek.Ez fáradságos művelet. Legtöbbször enyhén ki kell verni az eredeti színész fogsorát, hogy helyébe olyan műfogsort drakulázzanak a szájába, mely híven idézi az elvetemült arckifejezést, a vérszívó fogakat a kegyetlenkedő erdélyi gróf szájában.Mostanság fordítva történt. Történt, hogy bizonyos átalakítást kellett végezni a legfőbb polgármester arcberendezésében. Miért, miért nem – biztosan nem tartozik ránk. Megtörtént az átalakítás, ő továbbra is rutinmosollyal közeledik a szájtáti öregasszonyok és „centrumban mozgó liberális és pótolhatatlan nemzetközi erők független erőihez” – ám az új mosoly leleplező.Más fogak – más harapások, más vérszivat.Magam észre se vettem. De szájtáti öregasszonyok, akik „odavagyok magáért, a fekete hajáért”, és „belehalok mosolyába” éneket dúdolnák unokáiknak lefekvés előtt, most az új fogsor Drakulájával ijesztgetik unokánkat. Azt mondják, még altató hatása is van. „Ha nem alszol el, jön Drakula!”„A 4-es metróval?”„Azzal, azzal, csak már aludj el, kikapunk Hárommadaras Nagybácsitól, a brummogó Nagy Nazálistól!”„Ha felnövök, én is beszélhetek majd így?”„Persze, persze, de akkor meg kell hagynunk az orrmanduláidat.”„És az baj?”„Hát... mindig taknyos leszel.”