Ittas járművezetés vétsége miatt kétszázhetvenezer forint pénzbüntetésre és a bűnügyi költségek megfizetésére kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnapi ítéletében Horváth Pált, a Miniszterelnöki Hivatal Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának volt vezetőjét. Jogosítványát ugyanakkor nem vonta be. Az ítélet egyelőre nem jogerős.Horváth Pál tudomásul vette az ítéletet, az ügyész azonban fellebbezett, mert a bíróság nem vonta be a volt főigazgató jogosítványát. Mint ismeretes, december 8-án Budapesten Horváth Pál a Miniszterelnöki Hivatal cégének tulajdonában lévő Volkswagen Passat gépkocsival a XIII. kerületi Bessenyei utcából érkezve a Pannónia utca kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és összeütközött az ott szabályosan haladó Volvóval, amit Braun Róbert, az Index Rt. internetes lapjának kommunikációs igazgatója vezetett. Személyi sérülés nem történt, ám mindkét jármű megrongálódott. Mint kiderült, Horváth Pál véralkoholszintje több mint kilenc ezrelék volt, amit a bíróság enyhe alkoholos befolyásoltságnak minősített.Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást, a megbánást tanúsító magatartást és azt, hogy Horváth Pál 1967 óta balesetmentesen vezetett. A bíróság egyébként éppen ez utóbbi tényt figyelembe véve túlzottnak találta azt az ügyészi indítványt, hogy mellékbüntetésként tiltsák el a vezetéstől Horváth Pált: a bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen hosszú, tiszta közlekedési múltú elkövetőkkel szemben a cél pénzbüntetéssel is elérhető. A bíró hozzátette: Horváth Pál véralkoholszintje kevéssel haladta meg azt a nyolcezrelékes határt, ami a szabálysértést a vétségtől elválasztja.Horváth Pál úgy vallott: a baleset napja előtti délután egy fogadáson, illetve este fogyasztott alkoholt, három deciliter whiskyt és egy üveg sört. Másnap nem reggelizett, és nem érezte magát ittasnak, ám a jól megszokott útvonalon haladva valamiért nem nézett balra a Pannónia utcához érve. A baleset után telefonon hívta az őrezredet, a kiérkező rendőrök előtt pedig azonnal igazolta magát. Horváth Pál a bírónő azon kérdésére, mihez kezd a jövőben, azt válaszolta: még nem tudja. Mint mondta, havi bruttó 403 ezer forintot keresett a MeH közbeszerzési igazgatóságának vezetőjeként.Braun Róbert lapunkhoz eljuttatott közleményében kifejtette: mint a baleset sértettje, akinek testi épségét csak saját gépkocsija légzsákja és más biztonsági eszközei óvták meg, felháborítónak tartja, hogy a bíróság a több millió forintos anyagi kár okozóját a vélelmezett anyagi kár kevesebb mint tíz százalékára büntette. Közleménye szerint megdöbbentő többek között az is, hogy a bíróság az alkoholos befolyásoltság alatti balesetokozást nem tartja elég oknak a gépjárművezetéstől való eltiltásra.
Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
