A kabinet állja a szavát

2000. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány állja a szavát, és – ahogyan ezt többször kinyilvánította – kész arra, hogy tárgyaljon a pedagógus-szakszervezetekkel a 2000. évre vonatkozó bérkompenzáció technikai feltételeiről – olvasható az Oktatási Minisztérium (OM) lapunkhoz tegnap eljuttatott közleményében. A szükséges mértékű emelést visszamenőleg, a teljes évre állapítják meg.Orbán Viktor miniszterelnök korábban is jelezte azt a szándékát, hogy – az idei keresetnövekedési adatok ismeretében – a jövő év elején születhet döntés a kompenzáció mértékéről és a mielőbbi kifizetés időpontjáról – tartalmazza a dokumentum. A szaktárca még a karácsonyt megelőzően tárgyalni kíván az érintettekkel, mert a döntés előkészítéséhez szükséges, hogy az egyeztetéseket idén megkezdjék.A közlemény szerint Pokorni Zoltán elmondta: a 2000. évre vonatkozó megállapodás – amelynek lényege, hogy idén az inflációnak és a GDP felének összegével egyező mértékű lehet a keresetnövekedés – a közszféra egészére, annak átlagára vonatkozott. A miniszter hozzátette: Orbán Viktor megerősítette azon szándékát, hogy a közoktatásban – tekintettel annak stratégiai jelentőségére – ennek külön is teljesülnie kell. Ez annak ellenére megtörténik, hogy így a teljes közszférára vonatkozó keresetnövekedés meghaladja majd a bérmegállapodásban rögzített mértéket – fogalmazott a közleményben a szaktárca vezetője. A szükséges mértékű kompenzációt visszamenőleg, a teljes 2000. évre állapítják meg.– Pontos elszámolás, hosszú barátság – jelezte a miniszter, hangsúlyozva, hogy az érdekvédelmi szervezetekkel való együttműködés alapja a megbízhatóság és a kölcsönös bizalom.A hét végén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) együtt tiltakozásra hívta fel tagságát a mai napra az elmaradt bérkorrekcióra hivatkozva. A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet tegnap csatlakozási szándékát fejezte ki a demonstrációhoz. Borbáth Gábor, a PSZ főtitkára a kormány szándékára reagálva kijelentette a távirati irodának: a PSZ üdvözli, hogy a kabinet kész tárgyalni a pedagógus szakszervezetekkel a bérkompenzáció technikai feltételeiről. Borbáth Gábor szerint a „csengetéses” demonstráció lefújására már nincs lehetőség. Információink szerint a csengetéses tiltakozásra és az azt követő röpgyűlésre való felszólítás vegyes fogadtatásra talált a pedagógusok körében. A demonstrációt ellenzők elmondásuk szerint komolyan veszik a kormányzat bérkiegészítésre és a jövő évi fizetésekre vonatkozó ígéretét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.