A tőzsde újabb stratégiája

Zelei Béla
2000. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkapta a szükséges támogatást a tőzsdetagoktól az igazgatóság valamennyi javaslata – foglalta össze a Budapesti Értéktőzsde tegnapi közgyűlésének eseményeit Simor András, a BÉT elnöke. A negyvenegy tőzsdetag közül 28 küldte el képviselőjét, akik a tanácskozást zárttá nyilvánították, azaz a sajtó munkatársai nem lehettek jelen. Az elfogadott középtávú stratégiai terv rögzíti, hogy a pesti tőzsde az utóbbi években megfelelő kereskedelmi rendszert épített fel, s a jövőben ennek az infrastruktúrának minél hatékonyabb kihasználására kell összpontosítani. Ebből a célból új kibocsátókat kell megnyerni a BÉT számára, az értékpapírok bevezetési feltételeit attraktívabbá kell tenni, új rendszerű oktatás és képzés keretében új befektetői rétegekhez kell eljutni, s megnyerni őket. Az új koncepció részeként fokozott hangsúlyt kapnak az információ-értékesítésben rejlő tartalékok, valamint az internet nyújtotta lehetőségek.A közgyűlés módosította a BÉT alapszabályát. A módosítások PSZÁF általi jóváhagyását követően – várhatóan január közepétől – tőzsdei vagyonhányadot nem tőzsdetag intézmények és magánszemélyek is vásárolhatnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.