Angyali történet

M aga a Vad angyal járt nemrégiben Budapesten, megelőzve valamivel a szelíd karácsonyi angyalkákat, akiknek az érkezése vasárnap estére várható, amennyiben jól viselkedünk. Még sosem láttam a Vad angyalt (leánykori nevén Natalia Oreirót), sem filmen, sem fali poszteren, sehol; borzasztóan kíváncsi voltam, hogyan néz ki civilben az argentin illetőségű angyal, vannak-e szárnyai, apró griberlik a pofiján, mint a középkori freskóangyalkáknak, és persze hogy vad-e kellőképpen, ahogyan azt a neve jelzi.Mit mondjak, semmi különöset nem vettem észre Natalia angyalkán. Szép hollywoodosan csinálta a dolgát, bűbájkodott, fogazatát csillogtatta, autogramokat osztogatott, puszikat hajigált a tömegbe. Szárnyakat, griberlit nem viselt, vadnak pedig egyáltalán nem lehetett mondani, minden arra járó embert megpaskolt, megcirógatott. Natalia angyalka kifejezetten szelíd angyalkának látszott.Nem így a körülötte őrjöngő eszement tömeg. A képernyőn is jól lehetett látni, amint több száz karikás szemű, hörgő-ordító, vonagló angyalhívő ostromgyűrűbe szorítja szerencsétlen Nataliát. Tán miszlikre is szaggatják a ménkű eufóriában, ha nincs a közelében egy garnizonra való kigyúrt erőember, akik azért kapták a napidíjukat, hogy barikádot képezzenek az angyal és az elállatiasodott embertömeg közé, illetőleg kihozzák a bolyból az időközben elájultakat. A Vad angyal vademberekkel találkozott Budapesten.Az emberi együgyűség határtalan. Odavagyok egy sztáremberért, erre mit csinálok? Odamegyek hozzá ötszázadmagammal, és megpróbálom ízekre cincálni, sejtjeire szaggatni, kétdimenziósra taposni. Ha meg történetesen nem jutok a közelébe, akkor a mellettem őrjöngőnek tolom ki a szemét, rúgom le a vándorveséjét. Közben meg ordítok, vonyítok, hörgök... Angyali.