Átadta a posta a pénzfeldolgozást

Putsay Gábor
2000. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Posta Rt. 52 százalékos tulajdonában lévő Defend Kft. végzi január elsejétől a postai pénzfeldolgozást. A posta hosszú távú együttműködéssel számol – jelentette be tegnap Kalmár István elnök-vezérigazgató. A Defend a budapesti telephelyén kezdi meg tevékenységét, az ezt követő két hónapban helyezik üzembe a vidéki központokat, így március elejére teljes egészében a megbízott cég végzi a postai pénzfeldolgozást. Mint azt Kalmár István elmondta, a posta jövő évre tervezett pénzforgalmi tevékenysége 4500 milliárd forint, ebből összességében 1300 milliárd forint értékű fémpénzt dolgoznak fel, mindennapi pluszmunkában.Böröcz István vezérigazgató-helyettes elmondta: a pénzfeldolgozás vállalkozásba adása négy-öt éven belül milliárdos megtakarítást jelent a postának, elsősorban azért, mert a szükséges beruházásokat és fejlesztéseket a megbízott végzi el. A szerződésben foglalt díj összegéről azonban nem szolgált pontos adatokkal. Ezt a tevékenységet – mint mondta – a piacon az éves forgalom 0,5-1,3 ezrelékéért végzik a megbízott cégek, a posta e keretek között kötötte meg a szerződést a Defenddel. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a pénzfeldolgozás kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak minősül, így nem kell közbeszerzési eljárást kiírni a cég kiválasztására. Nem így a pénz szállítása, amelyet még a posta végez – erre vonatkozóan a jövő év elején írják ki a közbeszerzési pályázatot – tette hozzá Kalmár István.A posta országszerte hét helyen végez pénzfeldolgozást, e területen 147 alkalmazott dolgozik. A Defend mindössze 37 emberrel végzi majd ezt a munkát. A megbízatással a feldolgozandó pénz tárolása és őrzése teljes egészében kikerül a posta tevékenységi köréből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.