Átlátható támogatás a határontúliaknak

2000. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folyamatosan nőtt az Orbán-kormány hivatalba lépése óta a határon túli magyarok támogatása, szakmai döntések születtek, és a közalapítványok működése átlátható – fogalmaztak tegnapi tájékoztatójukon az Illyés, az Új Kézfogás, valamint az Apáczai Közalapítvány vezetői.A legnagyobb, idén 801 millió forintból gazdálkodó Illyés Közalapítvány irodavezetője, Veress László a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a keret felét stratégiai célokra fordítják, a fennmaradó részt pedig az egyes régiókban működő alkuratóriumok osztják szét a helyi igényeknek megfelelően. Idén egyébként a négy és fél ezer pályázatban több mint hétmilliárd forintnyi támogatást igényeltek határon túli szervezetek és alapítványok, tehát majd tízszer annyit, mint amennyire volt keret. A pályázók szempontjából fontos, hogy a megítélés időpontja után negyven nappal már a kérelmező számlájára érkezik a támogatás – korábban erre kétszer ennyi időt kellett várni. Az idén tízéves alapítvány elkészítette az eddigi összes támogatást feldolgozó adatbázist, amely rövidesen mindenki számára elérhető lesz a www.ika.hu honlapon.Hernádi Zsolt, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke szerint a határon túli kis- és középvállalatok támogatására létrehozott intézmény kamattámogatást, vissza nem térítendő hitelt és a minőségbiztosítási vizsgák költségeit pályáztatja meg határon túli vállalkozásoknak.A komoly áttöréshez kevés a pénz, de kedvező gazdasági folyamatokat elindíthatnak vele. Kárpátalján például 100 millió forint értékben támogatták a 12 ezer kárpátaljai család földhöz jutását. A határon túli magyarok minőségi oktatását segítő Apáczai Közalapítvány tevékenységéről tegnapi számunkban olvashattak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.