Az Abacha-számlák nyomában

Öt esztendeje, hogy a nigériai katonai bíróság koholt vádak alapján halálra ítélte Ken Saro-Wiwát. A neves író és szenvedélyes környezetvédő a legalapvetőbb emberi jogokért harcolt: a tiszta vízért, földért és levegőért. Szembeszállt az akkori diktátor, Sani Abacha akaratával, s talán ez volt a legnagyobb „bűne”. Ken Saro-Wiwa ogoni földről származott, arról a vidékről, ahol a Niger az Atlanti-óceánba ömlik, és ahol negyven évvel ezelőtt a világ egyik leggazdagabb és legértékesebb olajkészletére bukkantak.A mangrovemocsarak kincsei az évek során mintegy 350 milliárd dollárt fialtak, ám a delta vidékén élő ogoniknak, jorubáknak és ibóknak a haszonból már nem jutott. A tetemes summa a mindenkori diktátorok zsebét és bankszámláját gyarapította, utak, iskolák, kórházak építésére már nem telt a milliárdokból. A fejlesztési segélyeket a helyi hivatalnokok és kiskirályok osztották el maguk között. Az ivóvízellátás akadozott, a gyógyszer pedig ritka kincs volt errefelé. Benzinért is napokig álltak sorban az emberek, az olajfinomítók ugyanis karbantartás hiányában lepusztultak. Az olajban gazdag Nigéria végül benzinbehozatalra szorult, s a bevétel megint csak a tábornokok bankszámláját hizlalta. Jutott pénz az olajmezőkre, a hadsereg fejlesztésére, még talán kacsalábon forgó palotára is. A helyiek elkeseredésükben újra és újra megpróbálták megcsapolni az olajvezetékeket, abban bízva, hogy a feketepiacon mindig akad vevő az olajra. Rövid idő alatt öt vezeték robbant fel. 1998 októberében több mint ezren váltak a lángok martalékává.A delta vidékén élők napról napra tengődtek és mind kétségbeesettebbek lettek. A földművelésből és a halászatból megélni már nem lehetett: a folyók elszennyeződtek, a szántók pedig tönkrementek. Egykoron Nigéria volt a világ második legnagyobb kakaóexportőre, az évek során azonban a kakaócserjéket elhanyagolták, akárcsak a gyapotföldeket. A parasztok a jobb élet reményében a városokba költöztek, munkát azonban ott sem találtak. Az otthon maradottak is mind kilátástalanabb helyzetbe kerültek, a lázongások, szabotázsakciók szinte mindennaposakká váltak. Virágzott a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés. Jó üzlet volt a hitelkártya-hamisítás és a pénzmosás is.A helybéliek haragja mindeközben az olajtársaságokra zúdult. Idén augusztusban harminc fegyveres rohamozta meg a holland – brit olajvállalat, a Royal Dutch Shell telephelyét. Követeléseik – nyugati mércével mérve – meglehetősen szerények voltak. Nem kértek váltságdíjat, „csupáncsak” dolgozni akartak, és azt, hogy a cég térítse meg az olajszennyeződés okozta károkat. A Shellnek, úgy tűnik, elege lett, épp a minap jelentette be, hogy a sorozatos támadások miatt november végéig mintegy harmadával kívánja csökkenteni a termelést a Niger folyó deltájában. Az ogonik szerint azonban az olajtársaság éppen hogy viszszatérni igyekszik a folyékony arany földjére, s nem riasztják vissza a szaporodó szabotázsakciók sem.Az olaj kitermeléséből – az óriáscégeken kívül – eddig csak a mindenkori katonai vezetők húztak hasznot. Sani Abacha majd ötéves diktátorsága idején naponta kétmillió hordó olajat hoztak felszínre – miközben a benzincsapoknál végeláthatatlan sorok kígyóztak nap nap után. Sani Abacha végeztette ki az író-környezetvédő Ken Saro-Wiwát is, nyolc társával egyetemben. A korrupció és a katonai elnyomás soha nem látott méreteket öltött. Abacha és társai vagyonokat kasszíroztak, a pénzt pedig külföldi, főként európai bankokba menekítették. A tábornok 1993 és 1998 között négymilliárd dollárt sajtolt ki az országból.Olusegun Obasanjo, Nigéria tavaly megválasztott elnöke Enrico Monfrini genfi ügyvédet bízta meg az Abacha-számlák felkutatásával. Csak Svájcban százharminc számlát fagyasztottak be eddig – az egyenleg 645 millió dollár. Az összegek egyébként jóval tetemesebbek voltak annál, mint amire akár Monfrini, akár a nigériai kormány számított: Luxemburgban például 30 millió dollár után kutakodtak, s a végén 630 millióra leltek. De akadtak számlák bőséggel Németországban, Ausztriában, Liechtensteinben, sőt Angliában is.Az egykori brit kolóniát még mindig meglehetősen erős szálak fűzik az anyaországhoz, a nigériai despoták és csatlósaik pedig előszeretettel üzleteltek Nagy-Britanniában. Monfrini kitartó és állhatatos nyomozása megerősítette, hogy a londoni bankok bizony kulcsszerepet játszottak az Abacha-vagyon kimenekítésében. A tábornok váratlan és máig rejtélyes halála után a klán még próbálta menteni, ami menthető. (1998-ban szívroham végzett vele – legalábbis a hivatalos verzió szerint. A rossz nyelvek azonban tudni vélik, hogy Abacha némi segédlettel jutott át a másvilágra.) Abacha feleségét menekülés közben fülelték le: harmincnyolc bőrönddel utazott, ami önmagában még nem lett volna bűn, ám csak az ellenőrzésnél derült ki, hogy a kofferek kemény valutával voltak kitömve. Az egyik Abacha fiút is lefülelték. Ő százmillió dollárnyi készpénzzel akart lelépni.Obasanjo elnök most minden követ megmozgat, hogy a pénznek legalább a töredéke visszakerüljön Nigériába. A nyugat-afrikai országnak minden egyes dollárra égető szüksége van, hiszen külső adóssága már harmincmilliárd dollárra rúg, s a lakosság hetven százaléka a létminimum alatt él.Nigéria egyébként a kontinens legnépesebb állama, mintegy százhúszmillióan lakják. Az országhatárokat még 1914-ben a brit gyarmatosítók húzták meg (önkényesen persze), a 250 népcsoportot azonban azóta sem sikerült egységes nemzetté kovácsolni. Az utóbbi években az etnikai és vallási sokszínűség sokkal inkább teher volt az ország számára, mint kincs. A nemzetiségi és vallási összecsapásoknak több ezren estek áldozatul.A jelenlegi elnök, Olusegun Obasanjo nem először áll az ország élén, a hetvenes évek közepén egyszer már belekóstolhatott a – katonai – kormányzásba, három év után azonban önként lemondott, és visszavonult vidéki csirkefarmjára. 1999-es megválasztását az északi népcsoportok is támogatták, ami azért is meglepő, mert a keresztény vallású Obasanjo a déli joruba törzsből származik. A jorubákat az ibókkal együtt hosszú évekig kirekesztették a hatalomból, a politikai vezetés kizárólag az északon élő muzulmán hausszák és fulánik privilégiuma volt. Obasanjo leghevesebb bírálói egyébként saját törzséből kerülnek ki, akik azt állítják, hogy tavalyi választási kampányában az elnök ötmillió dollárt osztott szét a bizonytalankodó szavazók között. Ennek ellenére Obasanjo mind a tábornoki kar, mind az üzleti körök bizalmát élvezte. Egészen a közelmúltig. Ugyanis mint kiderült, az elnök komolyan gondolta, amit a választási kampány során ígért, mégpedig a korrupcióellenes harcot és a tiszta közélet megteremtését. „A korrupció sokkal veszélyesebb, mint az AIDS – nyilatkozta egyszer Obasanjo. – Míg az AIDS egyéneket öl, addig a korrupció tömegesen szedi áldozatait. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor annak idején lejárt szavatosságú oltóanyagot importáltak – az illetékes hivatalok pedig némi kenőpénzért cserébe szemet hunytak efelett. A betegeket beoltották, több ezren bele is haltak. Hát nem rosszabb ez, mint az AIDS?”Miután Obasanjo kormányra került, szinte a teljes vezérkart nyugdíjba küldte, és elrendelte a a katonai érában kötött szerződések felülvizsgálatát. Darázsfészekbe nyúlt. Az addigi politikai elit pozíciója inogni látszott, és a hatalmukat féltők hatékony fegyver után néztek. Ez év tavaszán három muzulmán többségű északi tartomány is az iszlám törvénykezés, a seria bevezetése mellett tört lándzsát, a keresztény kisebbség legnagyobb riadalmára. Ezt azonban nem is annyira a vallásos meggyőződésűek forszírozták, sokkal inkább azok a politikusok, akik az Obasanjo-kormány destabilizálására törekedtek.A seriát végül nem vezették be, de hogy ez mibe került Obasanjónak, arról nem szól a fáma. Nyilvánvaló azonban, hogy az elnök nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy újabb szövetségeseket veszítsen. Szüksége van minden külső és belső segítőre egyaránt, az ország ugyanis túl gyenge ahhoz, hogy egyedül talpra álljon.