Jövőre a budapesti szocialistáknál a tömegközlekedés és az egészségügyi szektor fejlesztése annak ellenére előnyt élvez, hogy az országgyűlési koalíciós pártok húszmilliárd forinttal megrövidítették a fővárosi büdzsét – mondta tegnap Mandur László, az MSZP budapesti elnöke. Véleménye szerint a kormánypártok döntése miatt veszélybe került több fővárosi nagyberuházás sorsa, mint például a budai alsó rakpart szélesítése.– 2002-től remélhetőleg olyan kormánya lesz az országnak, amelyik nem bünteti Budapestet – fogalmazott Németh Erzsébet szocialista frakcióvezető. Kifejtette: a jövőben rendszeressé kívánják tenni az egyeztetést koalíciós partnerükkel, az SZDSZ-szel és a kerületekkel. Jelenleg is tárgyalnak a szabad demokratákkal, s várhatóan még idén aláírják azt a megállapodást, amelyik részben a jövő főbb városüzemeltetési feladatait tartalmazza. Egyben reményét fejezte ki, hogy Demszky Gábor főpolgármester ugyanolyan szívügyének tekinti majd az MSZP kezdeményezéseit is, mint saját terveit. A politikus az elmúlt két évet értékelve elmondta: annyi minden épült és készült el a városban, hogy őket is meglepte.
170 milliárd eurót költött eddig az EU Ukrajnára, de többre lesz szükség Von der Leyen szerint
