Nem valósult meg a kormány második félévi jogalkotási programja – jelentette ki tegnap a parlament őszi ülésszakát értékelve Vastagh Pál. Az MSZP frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy negyvenegy önálló törvényjavaslat és módosító indítvány elfogadását kérte a kormány, ám ebből nyolcat be sem terjesztett a parlamentnek. Vastagh szerint elmaradt például az általános birtokrendezésről, a haderőreformról és a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A szocialista politikus bírálta azt is, hogy többnyire már meglévő törvényeket módosított az Országgyűlés, és alig fogadott el újakat. A tavaszi ülésszakra vonatkozó jogalkotási programról megjegyezte: azt az EU-jogharmonizációs törvénykezés uralja majd. Elmondta, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos módosítások kivételével előreláthatóan támogatják az integrációt elősegítő törvényalkotást. A szocialista politikus szerint a médiatörvényről akkor lenne esély a megegyezésre, ha biztosítják a közszolgálati médiumok tulajdoni testületeiben az ellenzéki jelenlétet.Vastagh Pál közölte: a kihirdetés előtt kezdeményezik Mádl Ferenc köztársasági elnöknél, hogy kérjen az Alkotmánybíróságtól előzetes normakontrollt a szövetkezeti üzletrészekkel foglalkozó törvényről.
Freddie Mercury és Michael Jackson két dalt is rögzített együtt, de nem egy láma, hanem egy szokatlan eszköz adta hozzá a ritmust
