Az unió alkalmas keret a nemzet újraegyesítéséhez

Az Európai Unióhoz csatlakozás kérdése Nizzában eldőlt. Ettől kezdve a felkészüléssel foglalkozhatunk. Milyen feladatok előtt áll Magyarország?– Először határozzuk meg a kiindulópontokat! Németh László azt mondta, hogy nekünk több szerencsénk volt az európai eszmékkel, mint az európai politikával. Magyarország mindig is a nyugati népek családjához tartozónak érezte magát, azonban a nagyhatalmi megállapodások a II. világháborút követően hazánkat egy ázsiai típusú birodalmi rendszer területére szorították ki, és így elvágták természetes civilizációs gyökereitől. Anna Suchocka, egykori lengyel miniszterelnök egyszer a következő mondattal lepte meg hallgatóságát: 1990 óta egyfolytában öt évre vagyunk az európai uniós tagságtól. S valóban, 1991–1992-ben az unió történelmi kérdéssel szembesült, amely így hangzott: tudomásul vegye-e, hogy megnyerte a hidegháborút, és ennek megfelelően „viszszavegye” a II. világháború után elvesztett területeket és népeket, vagy az unión belüli államok együttműködésének elmélyülésére összpontosítson.Számunkra kedvezőtlenül ez utóbbi megoldás mellett döntöttek. Az elmélyítési folyamat Nizzában kimerítette jelenlegi lehetőségeit. Ez egyúttal olyan korszak beköszöntét jelenti, amelyet már a 90-es évek elején szerettünk volna látni. Végezetül idézzük emlékezetünkbe, hogy Magyarország a XX. századot elvesztette. Vereségünk a történelmi Magyarország szétesésével vette kezdetét, amikor az ország területének két-, magyar népességének pedig egyharmada az államhatárokon kívülre rekedt. A magyar értelmiség évtizedek óta azon vitatkozik, hogy Magyarországnak erre a drámai változásra milyen választ kell és lehet adnia. A viták tanulsága az, hogy az államhatárok módosításához semmilyen feltétel nem lesz adott a belátható jövőben, ezért határokon átívelő nemzetegyesítést kell megkísérelni. Ám ez sem lehetséges kedvező külső körülmények, megfelelő korszellem nélkül.Az Európai Unió és az európai egység szelleme alkalmas kereteket ad számunkra a magyar nemzet újraegyesítéséhez. Ez a távlat különösen becses, mert ismerjük a demográfiai összefüggést: a vesztes és reménytelen népek fogyni szoktak. Ha a XXI. században a magyarok úgy éreznék, hogy továbbra is Európa bizonytalan és szegény hátsó udvarába kényszerülnek, és a megfeszített munka révén sincs esélyük egy történelmi léptékben mért gyors fölzárkózásra, akkor a jövő iránti remény is elveszhet. Ebben az esetben a demográfiai zuhanás – különösen a modern liberalizmus világviszonylatban is térhódító kordivatja mellett – orvosolhatatlan következményekkel járhat. Most azért dolgozunk, hogy mindezt megfordítsuk, s ebben az Európai Unióhoz való csatlakozás sokat segíthet.2003. január 1-jére a tagsághoz szükséges munkát el kell végeznünk. Tekintve, hogy a törvényhozásnak a következő esztendőben nem kell költségvetéssel foglalkoznia, 2001-ben minden erejét az EU-csatlakozás jogi munkáira összpontosíthatja. Három nagy törvényalkotási csomagot szeretnénk beterjeszteni, s ha a parlament ezeket elfogadja, elmondhatjuk: jogi értelemben felzárkóztunk az unióhoz. 2002-ben létre lehet hozni a még hiányzó, és meg kell erősíteni a már létező intézményeket, hogy ne csak formájuk, hanem működésük is hasonlatos legyen az uniós országokéhoz. Most úgy tűnik, hogy ezzel párhuzamosan január 1-jétől a svéd elnökség vezette unióval gyors, ugyanakkor határozottan nemzeti érdekeket képviselő tárgyalásokat lehet folytatni. Már az első fél év döntő jelentőségűnek bizonyulhat, ami Schröder kancellár aktuális nyilatkozatából is kitűnik. Ekkor tárgyalunk ugyanis az unió négy alappilléréről: a munkaerő, a tőke, a szolgálatások és az áru szabad áramlásának kérdéséről. A legnehezebb feladatnak a munkaerő szabad áramlása ígérkezik, amelylyel kapcsolatosan határozott álláspont egy jelentős európai uniós állam, Németország részéről először most fogalmazódott meg. Schröder szerint korlátozni kell az unióba felvett tagállamok polgárainak munkavállalási lehetőségét az unió jelenlegi területén belül. Ez súlyos igény az Európai Unió részéről, hiszen nem mást kér, mint azt, hogy a szövetség lényegét alkotó szabadságok egyikéről mondjanak le a csatlakozni akaró országok.– Az európai uniós csatlakozás rendkívüli erőket igénylő, igen neuralgikus pontja a mezőgazdaság vagy a földtulajdon kérdése is.– Bármilyen meglepő, az unión belül a külföldiek földtulajdon-szerzési lehetősége nem elsősorban mezőgazdasági, hanem a tőke szabadságához kapcsolódó kérdésnek számít. Ezért e tárgyban már 2001 első felében tárgyalóasztalhoz ülünk. A magyar álláspont ismert: szeretnénk egy olyan átmeneti állapotot elérni, amelyben a külföldiek legalább tíz évig nem szerezhetnének Magyarországon termőföldet. Ennek oka: a föld ára nálunk még olyan alacsony, hogy várhatóan spekulációs célú külföldi vásárlások történnének, s ez ellentétes a magyar polgárok érdekeivel. Ha a magyar föld ára eléri az európai uniós átlagot és a magyar gazdák is olyan anyagi körülmények közé kerülnek, mint az európai uniós gazdák, akkor megfontoljuk a külföldiek vásárlási lehetőségét. Fontos tudnunk, hogy a spekulációs célú földvásárlást az unióban sem szeretik. Az unió ugyan modern szervezet, de a hagyományokhoz igencsak ragaszkodik. A vidéki életformát nagy értéknek tekinti, amit feltétlenül meg kell őrizni. Tőlünk is elvárja tehát, hogy a magyar kormány olyan birtokpolitikát dolgozzon ki, amely alapján a magyar gazdák fölvehetik a versenyt az osztrákokkal vagy a németekkel. Az Országgyűlésnek egy 1990 óta húzódó adósságát kell törlesztenie a magyar vidékkel szemben, határozott és hosszú távú birtokpolitikát kell alkotnia. Birtokpolitikánkban megjelöljük, melyik az a birtokméret, amely Magyarországon a mezőgazdaság gerincét alkotja majd. A szükséges jogi és pénzügyi eszközöket a magyar vidék rendelkezésére bocsátjuk, egyúttal nagy léptékű fejlesztéseket indítunk a mezőgazdaságban. A magam álláspontja gazdapártinak mondható: azt szeretném, ha világosan kimondanánk, hogy a magyar mezőgazdaság a középbirtokokra épül, s csak annak lehet tulajdonában termőföld, aki főállásban foglalkozik a földdel, s ott lakik, ahol a földje van.– Fontos kérdés a magyarországi, ezen belül is a cigány kisebbség felzárkózási esélyeinek növelése, vagy a migráció kezelése.– Európa-szerte példaként tekintenek kisebbségi önkormányzataink rendszerére. A legnagyobb, vagyis a roma kisebbség kérdésében világos és egyértelmű beszédre van szükség. Nem azonosulhatunk egy olyan helyzettel, amikor gyermekek sorsát kizárólag az határozza meg, hogy milyen családba születtek. Vagyis segítenünk kell a roma közösségeknek, különösen a gyerekeknek, hogy ők is megvalósíthassák álmaikat Magyarországon. Ugyanakkor világossá kell tenni azt is, hogy ezt a segítséget, a romák esélyeinek megteremtését valakinek meg kell fizetnie. Azok az emberek vállalják ezt, akik dolgoznak – gyakran nem nyolc órát, hanem sokkal többet –, emellett nevelik saját gyermekeiket, és még adót is fizetnek. Vagyis a polgárok többsége joggal várja el, hogy a kormány olyan programokat hirdessen meg, amelyeknek tartós eredménye lesz, s nem merül ki a puszta segélyezésben. A romáknak is dolgozniuk kell és előbb-utóbb képessé kell válniuk arra, hogy el tudják tartani családjukat.Sőt, a cél az, hogy egyre több olyan roma család legyen, akik később saját közösségeiket is segíteni tudják. Ebből pedig az következik, hogy a roma társadalomnak egy polgári kormány két dolgot ajánlhat: munkát és tanulást. Amikor a polgári kormány hivatalba lépett, Magyarországon körülbelül 250 roma gyermek iskoláztatásához járult hozzá az állam. Ma több mint 7500 roma gyermek tanulását támogatjuk. Ez harmincszoros növekedést jelent. Ha ehhez hozzászámítom, hogy egyházak, civil szervezetek és magánszemélyek is részt vállalnak a romák tanításában, azt mondhatom: ma Magyarországon az egész iskolarendszerben mintegy tízezer roma gyermek részesül valamilyen tanulmányi támogatásban. A másik fontos kérdés a munka. Érdemes tudni, hogy a legsúlyosabb probléma lassan már nem a munkanélküliség lesz, hanem a munkaerő hiánya. A munkanélküliség tovább csökken, s elérhetjük a Hollandiára jellemző négyszázalékos szintet. Lassan az lesz a baj, hogy nincs elegendő életerős, munkára vállalkozó ember. Már ma is kilencvenezer álláshely betöltetlen.Az elmúlt két évben mindent megtettünk azért, hogy minél több ember juthasson kenyérkeresethez. Ezért is fájó, hogy a nemzetközi nyilvánosságban nagyon ritkán mutatják be ezeket a törekvéseket. Érdekes jelenség, hogy magyar szerzők a nagy világlapokban Magyarországot nem mint a kisebbségi ügyben megoldásokat kereső, ezt sok esetben sikerrel megtaláló, és a világnak is modellt nyújtó államot mutatják be, hanem olyan országként festik le, amely ebben a kérdésben elmarasztalható. Ez nemcsak ellentétes hazánk érdekeivel, de igazságtalan is.– Az emberi jogi viták kereszttüzében áll a migráció kezelése is.– Kétfajta népmozgással számolhatunk. Magyarország uniós tag lesz, s egyre többen – elsősorban a harmadik világból – kívánnak majd bejutni a fejlettebb európai világba. Számolnunk kell tehát azzal, hogy nőni fog a hozzánk érkező vándorlók száma. Az unión belül azonban világos, irányadó szabályok léteznek, ezeket mi is alkalmazzuk majd. A másik migrációs probléma a határon túli magyarok helyzete lehet. Történelmi jelentőségűnek érzem, hogy biztató megállapodás született a parlamenti pártok között a „magyarságtörvényről”, vagyis a határon túli magyarokról szóló törvényről. Ezzel létrehozzuk azt a státust, amely ugyan nem azonos a magyar állampolgársággal, de megkülönbözteti őket a nem magyar külföldiektől. Remélem, ez megnyugtatja a határon túliakat, s úgy látják majd, hogy nem kell mindenáron szülőföldjüket elhagyva az unióhoz csatlakozó Magyarországra betelepülniük, átvándorolniuk. Ez a törvény azt a reményt nyújtja számukra, hogy ahol élnek, lesz esélyük tisztességes életet teremteni. Kapcsolataink nemhogy elvékonyodnának, erősödni fognak. Munka- és tanulási lehetőséget is találhatnak, az Erdélyben működő vállalkozók pedig üzleti kapcsolatba léphetnek magyarországi vállalatokkal, bankokkal, biztosító intézetekkel, s az a gazdasági háttér, amelyet a magyar vállalkozók számára biztosítunk, és amely európai kitekintésben is figyelemre méltó, rendelkezésére áll majd a határon túli magyar vállalkozóknak is. A magyar gazdaság erősödésével pedig a tőkeexport is megindulhat a határon túli területekre.– A parlament a napokban fogadta el a kétéves költségvetést. Az ellenzék szerint ez egyszerű kampányfogás, amivel megfosztották őket a választási kampányvitáktól.– Kétszer egyéves költségvetést alkottunk meg. A 2001. és a 2002. évét. Ez így alkotmányos és így hasznos. Ne feledjük el, hogy nagyon erős a közép-európai országok közötti gazdasági verseny, s ebben nagy előnynek számít, ha egy ország kormánya szilárd és képes hosszú távon tervezhető feltételeket biztosítani. A kétszer egyéves – egyszerűbben kétéves – költségvetés a vállalkozók számára eligazodást ad az adók és a kedvezmények mértékéről, illetve két évre előre a jövedelmek kérdését is tisztázza. Ezzel Magyarország Európa egyik távlatosan gondolkodó, legkiszámíthatóbb országa lehet, ami komoly versenyelőnyt hozhat. Az ellenzék érvelése mintha félreértésről árulkodna. A parlamentben ugyanis a zárszámadási törvény kapcsán 2001 őszén is vitatkozhatnak majd a költségvetéssel összefüggő kérdésekről.– A költségvetés elfogadását követően várhatók-e változások a két nagyobb koalíciós párt, a Fidesz és a kisgazdapárt viszonyában? A kisgazdapárt korrupciós ügyeitől zeng a sajtó, Torgyán József elnök építkezésével kapcsolatban olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint vagyongyarapodásának mértéke nem áll összhangban a vagyonbevallásában szereplő adatokkal.– Nemrég kezembe került egy nagyon érdekes felmérés, amely azt mutatja, hogy az emberek nem tartják eleve korruptabbaknak a közéletben szolgálókat az országos átlagnál. Ám azt gondolják, hogy ha valaki a közéletben szerepet vállal, óhatatlanul korruptabbá válik. Nem osztom ezt a véleményt, de szembe kell néznünk vele. A korrupció tekintetében mindenkinek megvan a maga feladata. A kormánytól azt várhatjuk, hogy a kormányzati tisztviselők világában tegyen rendet. Ezért megalkotjuk a köztisztviselői életpályáról szóló törvényjavaslatot, amely vagyonbevallást, vagyonátvilágítást és nagyon szigorú ellenőrzési rendszert ír majd elő. A Legfelsőbb Bíróság elnökével is tárgyaltam már arról, hogy bizonyos intézkedésekre sor kerülhet az igazságszolgáltatás területén is. A parlamentnek is el kell végeznie a maga munkáját, s épp Torgyán József nyújtotta be azt az indítványt, amely előírja, hogy januártól kezdődően minden parlamenti képviselőnek nyilvánosan vagyonbevallást kell tennie. Megalakul tehát egy bizottság, amely átvilágítja az összes parlamenti képviselő vagyoni helyzetét. Reményem szerint következetes szigorral működik majd. Magyarán: elérkezett az igazság pillanata. Csak azt fájlalom, hogy a volt kormánypártok nem szavazták meg a bizottság felállítását és a parlamenti képviselők teljes vagyoni átvilágítását. Pedig a magyar társadalom az említett felmérésben jelzett rossz előítélettől csak egy ilyen katartikus élménnyel szabadulhat. Az FKGP kizárta soraiból azt a képviselőjét, aki ellen vádat emeltek. A kisgazdapárt esetében nem tudok más olyan konkrét ügyről, amelyet az ügyészség vagy a bíróság visszaélésnek minősített volna. Ha bármely politikai erővel kapcsolatban ez bekövetkeznék, megtesszük a szükséges lépéseket. Ma azonban csak értesüléseket és cáfolatokat, elkeseredett szócsatát hallunk.– Tervez-e változást valamelyik tárca élén a közeljövőben?– Nem. Az eddigi miniszterváltásokra is az volt a jellemző, hogy – Járai Zsigmond pénzügyminiszter kivételével – egyiket sem terveztem. Tudtuk, hogy 2001 márciusában lejár a megbízatása a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökének, Surányi Györgynek, s ezért mindenképpen új elnök után kell nézni. Az összes többi személycserét az élet hozta.– Az Orbán-kormánynak a hivatalba lépése óta eltelt időszakban elért gazdasági sikereit több-kevesebb elismeréssel az ellenzék is nyugtázza. Ugyanakkor a gazdasági eredmények gyökereit a saját kormányzási időszakukra vezetik viszsza. A mostani fellendülés tényleg a Bokros-csomagnak köszönhető?– Ezzel az erősen vitatható állásponttal szemben fenntartásaim vannak. A Bokros-csomag – életképes gazdaságépítési terv híján – csupán átmeneti eredményeket hozott. Csődje valójában már az előző kormány időszakában kiderült, hiszen az a pénzügyi egyensúly, amit a csomag átmenetileg megteremtett, 1997–98-ra felemésztődött. A polgári kormány hivatalba lépése előtt ismét erőteljesen nőtt a költségvetés hiánya, pedig a Bokros-csomagnak épp az volt a hivatalos indoklása, hogy ezen a bajon segítsen. „Nem tudtok annyi bért emelni, amennyit én ne tudnék elinflálni” &