Hivatalosan még nem dőlt el, hogy ki lesz a vezetője a néhány nap múlva – január 1-jén – létrejövő Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak – értesült lapunk tegnap Demeter Ervintől, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli minisztertől. Úgy tudjuk azonban: szinte már biztos, hogy a posztra Bácskai Jánost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik igazgatóját nevezik ki.Demeter Ervin tájékoztatása szerint négy kormánytag – a belügyminiszter, a nemzetbiztonsági miniszter, a pénzügyminiszter és a honvédelmi miniszter – közös javaslata szükséges az új szervezet vezetőjének kiválasztásához. A miniszter úgy véli: a központ élére mindenképpen olyan személyt kell kinevezni, aki eddigi munkája során nagy tapasztalatot szerzett az információk elemzésében, illetve értékelésében. Hozzátette: a maga részéről már javaslatot tett arra, hogy ki legyen a központ első embere. A Nemzetbiztosági Hivatal (NBH) egyik igazgatóját jelöli a posztra, akit azonban nem kívánt megnevezni.A Magyar Nemzet információi szerint Demeter Ervin Bácskai Jánost javasolta, akinek kinevezését a pénzügy-, illetve a honvédelmi miniszter mellett nagy valószínűséggel támogatja majd Pintér Sándor belügyminiszter is. Korábban felvetődött ugyan Mikó István, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága vezetőjének a neve is, ám információink szerint szinte kizárt, hogy rendőri körökből kerüljön ki a központ első embere.Mint ismeretes, az Országgyűlés december 13-i döntése nyomán januárban létrejövő, negyvenhárom főt foglalkoztató koordinációs központ a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül. A tervek szerint a koordinációs központ – amelynek működésétől az alvilági csoportok elleni harc hatékonyságának a javulását várja a kormány – a jelenleg működő tíz rendvédelmi szervezet munkáját segíti majd a tőlük beszerzett információk rendszerezésével, elemzésével és gyors célba juttatásával.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
