Békétlen fővárosi kerület

Szabó
2000. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmaradt az V. kerületben tegnapra meghirdetett képviselő-testületi ülés, mert az önkormányzat fideszes polgármestere és kisgazda alpolgármestere megbetegedett, és nem tudott elmenni a tanácskozásra. A polgármester szerint elképzelhető, hogy a testületben néhány hete többséget szerzett baloldal „puccsa” miatt a városrészben új választás kiírására került sor.Belváros-Lipótváros vezetőinek távolléte miatt harmadszor nem tudták megtartani ülésüket a kerületi képviselők. Ezért már hetek óta halasztódik a kerület működőképességét alapvetően befolyásoló ügyek tárgyalása – tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében a testület MSZP- és SZDSZ-frakciója, valamint – a november végén a Fideszből kivált három „szcientológus” képviselő és egy volt MDF-es politikus részvételével megalakult – Fórum a Belvárosért Egyesület képviselőcsoportja.Molnár Katalin szabad demokrata frakcióvezető lapunknak elmondta: a beteget jelentő polgármester mára újabb, rendkívüli ülést is összehívott. A korábban megbetegedett Bartal Sándor alpolgármester még nem gyógyult meg, ezért valószínű, hogy a mai ülés is elmarad. A többségbe került ellenzék szerint nemcsak a képviselői pozíciókat, hanem a bizottsági struktúrát is meg kell változtatni.– Amennyiben a 2001. január9-i tanácskozásig nem rendeződik a helyzet, a képviselő-testület önfeloszlatását kezdeményezem. Az önkormányzaton belüli pozíciók újraosztásáról lehet beszélni, azonban senkinek nincs joga ahhoz, hogy megváltoztassa a kerületi választópolgárok 1998-as, négy évre szóló akaratát – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Karsai Károly, aki tegnap harminckilenc fokos lázzal dőlt ágynak. Úgy véli, hogy személye, a Fidesz és az egész polgári oldal kész akár egy újabb megméretésre is. Az önkormányzat működése érdekében a huszonnégy tagú testület jelenleg tíz jobboldali képviselője egy tárgyalódelegációt hozott létre a polgármester vezetésével. – A Fidesz és szövetségesei nem akadályozzák a munkát, képviselőik tegnap is eleget tettek kötelezettségeiknek– mondta lapunknak Varga Sándorné frakcióvezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.