Betegellátás: két út áll előttünk

A fejlett társadalmakban az egészség érték. Nagy megbecsülésnek örvend, amire áldozni kell, amit szinten tartani, gondozni szükséges. Az egészség fogalma a WHO megfogalmazása szerint a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, ami önmagában hordozza a gazdaság, a társadalom erkölcsének általános fejlettségét, a gondolkodás, az értelem magas színvonalát és megbecsülését. Mindezek alapján érthető, hogy egy társadalom egészségi állapotáért az egészségügyi szervezetek és intézmények nem teljes mértékben, csak 15-20 százalékban tehetők felelőssé.A társadalom egészségi állapotáért mintegy egyötöd részben felelőssé tehető egészségügy kiemelt szerepvállalása, anyagi, társadalmi elismertsége, jelentőségének felismerése a mindenkori egészségügyi kormányzat felelőssége. A népegészségügyi mutatók a statisztikával rendelkező európai országok között Magyarországon tragikusan rosszak. A magyar nép egészségi állapota katasztrofális. Nem óhajtom felsorolni a főbb morbiditási, mortalitási mutatókat, mert ezek mindenki előtt ismertek. A legutóbbi időben kismértékű javulás volt, de jelentős áttörésről nem beszélhetünk. Ilyen helyzetben döntő fontosságú a nemzet egészségi állapotáért felelős egészségügyi kormányzat cselekvési programja.A nemzetgazdaság szempontjából alapvető jelentőségű a tercier ágazat, a humán szféra kiemelt kezelése. A gazdaságilag fejlett országokban legdinamikusabban fejlődő és legmeghatározóbb szerepe – a nemzetgazdaság jövedelemtermelése szempontjából a szolgáltató, kutató, oktató, egészségügyi szférákat magába foglaló – tercier ágazatnak van. A humán szférának kiemelt támogatást kell kapnia a magyar gazdaság fejlesztése során is, annál is inkább, mert Magyarország legnagyobb és legértékesebb kincse a tehetség, a magyar koponya, amit gondozni, ápolni kell, mert a jövőnk ettől függ. A nemzet jövőjéért felelősséget vállaló kormányzatnak mindezt fel kell ismernie, és mivel az egészségügy is a humán szféra – a már említett – kiemelten kezelendő tercier ágazat része, a szavakon túl a költségvetésben is meg kell jelenítenie az ehhez szükséges forrásbővítést. A magyar egészségügy reformja csak a jelenleg rendelkezésre álló források bővítésével hajtható végre zökkenőmentesen.Ha nem ragaszkodunk az egy alapbiztosítási szolidaritás elvű biztosítási rendszerhez, akkor természetesen kevesebből is megúszhatjuk. Ez esetben ki kell mondani és politikailag vállalni kell a ketté vált, szegény, alacsony szintű, hiányos egészségügyi ellátást, és a jól működő, gazdaságilag megalapozott, gazdag, piacorientált egészségügyi ellátást. A jelenlegi politikai pártok közül egyik sem meri nyíltan vállalni az egészségügyi ellátás fenti szétválását, de a többletforrások biztosításától is elzárkóznak. A magyar egészségügy reformja az egészségügy „dagonyázásának” képét mutatja, korrupcióval, visszaélések sorozatával terhelt. A magyar egészségügy a nemzeti jövedelemből 3-8 százalékban részesült. Ez a tény, valamint a már említett meggondolatlan fejlesztések, a túlfeszített orvosképzés eredményezte az egészségügyi intézményrendszer állapotát. A fejlett országok nemzeti jövedelemük mintegy 10-14 százalékát fordítják egészségügyre.Ahhoz, hogy a magyar kórházak műszerezettsége az Európai Közösség kórházainak színvonalához közeledjék, 200 milliárd forint csak orvosi műszerekre történő beruházásra lenne szükség. Kórházaink jelenlegi orvostechnikai felszerelése – többletforrások biztosítása nélkül – zömében nem felel meg az Egészségügyi Minisztérium minimum feltételrendszerének.A kórházak és szakrendelők finanszírozásában a többletforrások biztosítása, az amortizáció megjelenítése előtt kár beszélni a minimum feltételek teljesítéséről, egészségügyi reformról, privatizációs elképzelésekről, modernizációról, szektorsemlegességről, mert csak az egészségügyi dolgozók hivatástudata, áldozatkészsége képes úgy-ahogy működésben tartani az ágazatot. A műszerek, a gyógyszerek, technikai eszközök ára nyugati szinten van, ilyen finanszírozás mellett a rendszer pedig csak az egészségügyiek alacsony fizetése mellett tud úgy-ahogy működni. Természetesen vannak orvosok, akik jelentős hálapénzt kapnak, vannak egészségügyi intézményvezetők, orvosi műszerbeszerzők, akik a piac áldásos többleteiből részesülnek, de a többségről ez nem mondható el.Az orvosok és egészségügyi dolgozók többsége megérdemelné, hogy a magyarországi viszonyoknak megfelelő bérezésben részesüljön, hiszen ha egy kezdő bíró fizetése 150 ezer forint, akkor talán egy képzett osztályvezető főorvos is megérdemelne ennyit. Az egészségügy finanszírozása reálértéken ma mindössze 40-60 százaléka az 1990. évi szintnek.Az egészségügyre fordított legkifejezőbb keretszám a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeg. A 2000. évben ez az öszszeg 358,803 milliárd forint, a GDP 2,6 százaléka. 2000-ben várhatóan 5440 USA-dollár/fő lesz a GDP-ből. A gyógyító-megelőző ellátás összegét figyelembe véve Magyarország a 2000. évben egészségügyre egy főre vetítve 141,4 USA-dollárt költhet. Az egészségügyre költhető pénz nem követi arányosan a GDP százalékos növekedését. Ebben a megvilágításban az Európai Unió nyolcszor-tízszer többet költ évente az egészségügyre. A magyar egészségügy a fentiek alapján megreformálható, de el kellene dönteni, hogy megkapja-e a reform végrehajtásához szükséges többletforrásokat. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, akkor két út marad:1. Kettéválik, szegény alapszintű, széles réteget ellátó; illetve a gazdag réteget magas szinten ellátó egészségügyre – félretéve az egy biztosító rendszerre épülő, szolidáris alapbiztosítás elvét.2. Kivár, eközben egészségügyi intézményrendszerünk egyre rosszabb helyzetbe kerül. A privatizációs tőkebevonási lehetőségek ígéretére alapozott reformelképzelések túlburjánzása a rendszer összeomlásához vezethet. Ezért az a kívánatos, hogy a többletforrások biztosításával a szükséges reformlépéseket végrehajtsuk.