Bill Clinton tájékoztatta George W. Busht

2000. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

George W. Bush, a republikánus pártállású megválasztott amerikai elnök tegnap Washingtonban a Fehér Házban találkozott Bill Clinton távozó demokrata elnökkel. Az ovális irodában folytatott megbeszélést követően Bush Al Gore-ral találkozott.Elsősorban azért jöttem, hogy figyelmesen hallgassak – mondta Bush a rózsakertben várakozó riportereknek. Az irodában ülve, a régi és az új elnök által a megbeszélés előtt az újságíróknak mondottakból világossá vált, hogy a romló amerikai gazdasági konjunktúramutatók az egyik legfontosabb ügyet képezik majd az elnöki hivatal átadása-átvétele során.A távozó elnök elmondta: konzultálni kíván Bushsal és az új kormányzat illetékeseivel az Észak-Koreával folytatandó politikát illetően. Washingtont elsősorban az észak-koreai rakétaprogram aggasztja.Az EU-elnökséget betöltő Franciaország elnöke, Jacques Chirac hétfőn Washingtonban kijelentette: az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonya a katonai együttműködés területén nem fog változni George W. Bush elnöksége alatt. Az Egyesült Államok és az EU csúcstalálkozóján Chirac elmondta: jóllehet az EU–amerikai kapcsolatok egyik legkényesebb szelete a védelmi szféra, az érdekek közösek.Mint a Reuters megjegyzi, az európai államok úgy értékelik: Clinton megértést mutatott aggodalmaik és érdekeik iránt, Bush azonban olyan tapasztalt politikus, aki hajlamos az izolacionizmusra (elszigetelődési politikára). Erre utal, hogy a Bush által vezető külpolitikai posztokra kijelölt személyek már több ízben kijelentették: az amerikai katonai erők eltúlzott mértékben vannak jelen külföldön.Washington átalakítja külpolitikai doktrínáját, s Bush leendő külügyminisztere, Colin Powell és nemzetbiztonsági főtanácsadója, Condoleezza Rice a „köztársaság párti világnézetet” jelképezik – írta tegnapi számában a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap az új amerikai adminisztráció első jelöléseit elemezve.A Nyezaviszimaja Gazeta kommentárja szerint szemmel látható Powell és Rice világszemléletének teljes egybeesése, s Washington markánsabb külpolitikájának kialakítása: Amerikának el kell ismernie Oroszország nagyhatalmi státusát és tudatosítani, hogy mindig is lesznek Moszkvával egybeeső, de ellenkező érdekeik is. Vagyis kemény, de logikus politika folytatását ajánlják – írta a moszkvai lap. A Szevodnya című napilap szerint a leendő amerikai kormányzatnak a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról kötött ABM-szerződéssel kapcsolatos álláspontja fokozatosan befagyaszthatja az orosz–amerikai kapcsolatokat. A kommentár szerint a Kremlben bizonyos optimizmussal szemlélték eddig a republikánusok győzelmét, hiszen „nem skatulyázták be magukat olyan absztrakciókba, mint az emberi jogok”. Az új adminisztráció képviselőinek első megnyilatkozásai azonban szertefoszlatták az illúziókat, s Powell nyilatkozatai után Moszkvában (igaz, egyelőre félig suttogva) már az új hidegháború elkerülhetetlenségét kezdték emlegetni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.