Bizonytalan választási szövetség

Munkatársainktól-MTI
2000. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz azt ajánlja az MDF-nek, hogy 2002-ben közös listát és az egyéni választókörzetekben közös jelölteket állítsanak. A vezető kormánypárt partnerének húsz mandátumot ajánl fel. Dávid Ibolya, az MDF elnöke ugyanakkor kijelentette: pártja nem a képviselői helyekről, hanem a választási programokról egyeztet a Fidesszel. Kövér László Fidesz-elnök szerint a koalíció választói igénylik az együttműködést.Minden jel arra utal, hogy a Fidesz és az MDF a közeljövőben nem köt együttműködési megállapodást a 2002-es választásokra. Ezt támasztja alá Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, MDF-pártelnök tegnapi nyilatkozata is. – Az MDF saját választási programmal készül a két év múlva esedékes országgyűlési választásokra – jelentette ki tegnap a politikus, miután megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, a Fidesz elnökével. Az MDF elnöke hangsúlyozta azt is: a jövőben annak figyelembevételével folytatják a választási felkészülést, hogy az MDF és a Fidesz között nem a képviselői helyekről, hanem a választási programokról egyeztetnek.Ezzel kapcsolatosan Balsai István, az MDF frakcióvezetője tegnap úgy fogalmazott: önállóan, de szövetségben a Fidesszel akar az MDF bekerülni a parlamentbe. Hozzátette: a stratégiai együttműködés kialakításához a választási programokat is össze kell vetni.– Sajnálatos, hogy az MDF elnökéből hiányzik a megegyezésre való készség – reagált a történtekre Kövér László. A Fidesz elnökének véleménye szerint nemcsak a két párt érdeke a megegyezés, de a koalíció választói is azt igénylik, hogy a kormányt alkotó erők közös programmal induljanak 2002-ben. Kövér László ismertetése szerint a Fidesz azt ajánlja az MDF-nek, hogy a választásokon közös listát állítsanak, valamint mind a 176 egyéni választókörzetben közös jelölteket indítsanak. Cserébe a Fidesz húsz mandátumot ajánl fel az MDF-nek, ugyanannyit, mint amennyi képviselői hellyel az elért hétszázalékos eredmény alapján a Fidesz az 1994-es választások után bírt a parlamentben. A Fidesz elnöke szerint pártja ajánlata azt feltételezi, mintha az MDF-nek lenne 3,5 százalékos támogatottsága, és ehhez még 3,5 százalékhoz jutna abból a célból, hogy a rá adott voksok ne a polgári oldal veszteségét gyarapítsák.A politikus az ajánlatról levélben tájékoztatja az MDF elnökségét abban a reményben, hogy ez alapján az elnökség a tárgyalások felvétele mellett dönt. Kövér László elmondta: a Fidesz az MDF válaszára ésszerű határidőig, a párt tisztújító kongresszusáig mindenképpen tud várni.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.