A George Mitchell volt amerikai szenátor vezette nemzetközi bizottság a helyszínen elkezdte a tíz héttel ezelőtt kirobbant izraeli–palesztin fegyveres konfliktus okainak vizsgálatát. A vizsgálódást az izraeli és a palesztin vezetőkkel tartandó találkozókkal kezdték, a látogatást azonban beárnyékolja az izraeli belpolitikai zűrzavar. (Ehud Barak kormányfő vasárnap lemondott, majd pártja, a Munkapárt megszavazta, hogy ő legyen a kormányfőjelöltje, ezt követően pedig Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök bejelentette, hogy pályázik az ellenzéki Likud párt vezetésére és a kormányfői tisztségre.)A bizottság tagjai találkoztak Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszterrel. Ezt követően a bizottság spanyol tagja, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja elmondta: a testület nem a felek cselekedeteinek megítélését kapta feladatául, hanem a helyzet elemzését és a javaslatokkal történő segítségnyújtást, hogy minél előbb vége legyen a vérontásnak.A bizottság három napig tartózkodik Izraelben, terepszemlét viszont nem tart, csak a felek írásos jelentéseire támaszkodik, amikor majd megírja saját jelentését, és március végén benyújtja azt az amerikai elnöknek.Hétfőn újabb halottat követelt az izraeli–palesztin válság: belehalt sérüléseibe egy palesztin fiú, akit izraeli katonák lőttek le péntek este a ciszjordániai Hebronban – jelentette a palesztin rendőrség. A 14 éves Ahmed Kavaszme házuk kapuja előtt izraeli katonák és palesztin tüntetők összecsapását követte figyelemmel.
Leszámolásba kezdett Karácsony Gergely
