Al Gore amerikai alelnök, eddigi demokrata elnökjelölt szerda este országosan közvetített tévébeszédben ismerte el választási vereségét, és arra szólította fel az Egyesült Államok lakosságát, hogy egységben sorakozzon föl George W. Bush megválasztott republikánus elnök mögött. Bush első televíziós üzenetében ismertette politikája legfőbb céljait.George W. Bush 1946. július6-án született a Connecticut állambeli New Havenben. A Yale egyetemen történelem szakon szerzett diplomát 1968-ban, 1975-ben elvégezte a Harvard Business Schoolt, majd az olajiparban dolgozott. 1978-ban – családját is meglepve, hogy a politikai színpadra lépéssel próbálkozik – indult a kongresszusi választáson, de sikertelenül.Apja elnöksége idején visszatért Texasba, 1994-ben megnyerte Texas államban a kormányzóválasztást.A Bush házaspár 1977. november 5-én kötött házasságot. Bush felesége, Laura Welch férjhez menetele előtt az austini Texasi Egyetemen könyvtár szakon végzett tanítónő volt. A párnak két leánygyermeke van, mégpedig ikrek: Barbara és Jenna 1981-ben született.Al Gore demokrata alelnökjelölt választási vereségének beismerése után elmondta, hogy telefonon beszélt Bushsal, és gratulált neki választási győzelméhez. Bush beszédben köszönetet mondott az amerikai népnek a megtiszteltetésért, hogy elnökként szolgálhatja, és kiemelte, hogy minden amerikai polgár érdekét védeni akarja.George W. Bush eddigi republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok megválasztott új elnöke szerda este a texasi képviselőház tanácskozótermében elmondott beszédében ígéretet tett arra, hogy elnökként minden erejével törekedni fog a pártok közötti megosztottság áthidalására, a közös amerikai célok együttműködő megvalósítására. Bush a fő megvalósítandó célok közül kiemelte az oktatási rendszer javítását, a társadalombiztosítás megújítását, az egészségügyi ellátási rendszer megerősítését, az adóterhek felelősségteljes enyhítésének szándékát, a mindkét párt egyetértésén nyugvó külpolitika kialakítását és a haderő ütőképességének megszilárdítását.Most az első teendő a fehér házi stáb összeállítása, ezt követi a miniszteri tárcák elosztása. A fehér házi „stábfőnök” Andrew Card lesz, aki idősebb George Bush kormányában közlekedési miniszteri posztot töltött be. Korábbi – hivatalosan egyelőre meg nem erősített – jelzések szerint Condolezza Rice politikatudós lesz a nemzetbiztonsági tanácsadó. Rajta kívül a vezető tisztségre esélyesek sorában szintén afroamerikai személyiség Colin Powell nyugalmazott tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának volt elnöke. Őt a külügyminiszteri poszt várományosának tartják.George W. Bush és Bill Clinton, a már megválasztott új, illetve a még hivatalban lévő amerikai elnök tegnap telefonbeszélgetést folytattak.A Nagy-Britanniában lévő Clinton azt ígérte Bushnak, hogy gördülékenyen együtt fog vele működni az elnöki hivatal átadás-átvételi teendőiben.– A magyar külpolitika megalapozottan számít arra, hogy George W. Bush választási győzelmével változatlanul folytatódik a magyar–amerikai kapcsolatok bővülése – mondta tegnap Brüsszelben Martonyi János magyar külügyminiszter. Tony Blair brit kormányfő tegnap üdvözölte George W. Bush győzelmét az amerikai elnökválasztáson, és felajánlotta az Egyesült Királyság barátságát és támogatását az új amerikai elnöknek. A német kancellár ugyancsak tegnap meggyőződését fejezte ki, hogy az új amerikai elnök kormányzása alatt is fennmarad a Németország és az Egyesült Államok közötti jó viszony. Lionel Jospin francia kormányfő a megválasztott amerikai elnöknek, George W. Bushnak küldött tegnapi meleg hangú gratulációjában kiemelte a két ország között a kölcsönös bizalom és barátság alapjaira épülő kapcsolatok fontosságát.Bush vitatott győzelme erős nyomást gyakorol a megválasztott amerikai elnökre, hogy megoldást találjon országa keserű megosztottságára, még mielőtt politikai ügyeivel szembenézne – állapította meg tegnap a Financial Times.A nagy tekintélyű Le Monde szerint az amerikai legfelső bíróság állásfoglalása „szigorúan pártos alapon született meg”. A konzervatív Le Figaro elnézőbb, azt emeli ki, hogy az Egyesült Államok ebben az esetben tudomásul vette saját gyengeségeit, s inkább választotta a rossz működés ódiumát, minthogy lemondjon az alapító atyák elveiről, amelyek a bírói hatáskör tiszteletét írják elő.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
