Napjainkban a médiából ömlik a cigányellenes politika. Sajnos ezen nem is akar változtatni senki, ugyanis a média cigánymentes országot szeretne – jelentette ki Rostás Farkas György, a Khetanodrom főszerkesztője tegnap egy sajtótájékoztatón.Rostás Farkas György kifejtette: a lapoknak, televízióknak és rádióknak nagyobb érzékenységet kellene tanúsítaniuk a legnagyobb magyarországi kisebbség iránt. A zámolyiak kivándorlása azonban csak elterelő hadművelet volt. – Szeretném tudni, kinek állt érdekében ezt menedzselni – tette fel a kérdést.– A kisebbségi műsorok nem érik el azt a hatást, amire szükség lenne, hiszen rövidek a műsoridők, illetve kevés pénz jut elkészítésükre – közölte Joka Daróczi János, a Magyar Televízió roma magazinjának felelős szerkesztője. Mint mondta, olyan műsorstruktúrára lenne szükség, amely nemcsak a kisebbségekhez, hanem a többségi társadalom tagjaihoz is szól.– A média erős lenyomata annak, ami napjaink társadalmi sztereotípiáit jellemzi – hangsúlyozta Bernát Gábor, a Roma Sajtóközpont főszerkesztője. Ugyanakkor elmondta, hogy pozitív változásokat tapasztalt a napilapoknál, hiszen néhány helyen már roma újságírókat is alkalmaznak.Filó Katalin, a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatalának főtanácsadója visszautasította a vádakat, mint mondta: a kormány nem romaellenes, szerinte a média nagy része kiragadott és nem jellemző társadalmi problémákat ír meg, illetve egy része érdekelt abban, hogy rossz közérzetet teremtsen.
Kampány Józsefvárosban: az egyik jelölt ismerőseinek adná a lebontandó épület életveszélyes lakásait
