Csak két elnöki pályázat

Tábori
2000. 12. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindeddig csupán két személy nyújtott be pályázatot a Magyar Rádió elnöki posztjára, ezért a kuratórium elnöksége a január2-i beadási határidőt egy hónappal meghosszabbította. Így várhatóan leghamarabb márciusban lehet új elnöke a közszolgálati intézménynek.Értesülésünk szerint a tegnapi elnökségi ülésig összesen négyen vásárolták meg a pályázati kiírást – köztük a néhai Antall József kabinetfőnöke, a Külkereskedelmi Főiskola jelenlegi tanszékvezetője, Marinovics Endre –, ám pályamunkát csupán két személy nyújtott be. Mint ismert, ez immár a harmadik elnöki pályázat Hajdu István korábbi elnök mandátumának lejárta óta. Az első, július végén tartott fordulón nem gyűlt össze a szükséges kétharmadnyi támogató szavazat Kondor Katalin elnökjelölt mellett. Az újabb, második pályázatot október 30-án nyilvánították eredménytelennek.Tavasszal megújul a rádiót felügyelő, s az elnökválasztásra jogosult kuratórium civil része is. A kuratóriumban a jelenleg kizárólag kormánypárti tagokból álló elnökség mellett 21 civil testület által delegált tag is helyet foglal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.