A munkára kész, az államtól nemcsak segítséget váró, hanem önmagukon is segíteni akaró családoknak kedvez – a várakozások szerint – a parlament által elfogadott kétéves költségvetés. A jövő esztendőre előirányzott 4322 milliárd forintnyi közkiadás elsősorban az ország hosszú távú megerősödését szolgálja, a büdzsé tételeinek áttekintésekor fölismerhető a stratégiai bölcselet. Maga a kétéves időtartam is ennek felel meg: a családfők, az üzletemberek most előreláthatják gazdálkodásuk állami feltételeit.A költségvetés családi jellegét talán meglepő módon: elsősorban a Gazdasági Minisztérium pénzkerete mutatja. E tárca két év alatt összesen 94 százalékkal többet költhet el, mint ebben az évben tehette. A kiadások növekedése mögött a Széchenyi-terv áll: e program egyik részfejezetére, a turizmus fejlesztésére például a jövő esztendőben 25 milliárd forint, egy évvel később 28,2 milliárd forint jut. A közpénzeket pályázat útján nyerhetik el a vállalkozók, s az odaítélés esélyét megnöveli, ha saját pénzforrást is bevon tervezett fejlesztésébe az üzletember. Azaz az állami támogatás mértékénél lényegesen nagyobb összeget mozgat meg a program. A Széchenyi-terv egésze a kis- és középvállalkozásoknak – tehát közvetve a családoknak – ad lendítőerőt. Azokat a magyar próbálkozásokat igyekszik fölkarolni, amelyekben a globalizációs úthenger ellenében is apró rásegítéssel életképes üzleti szerveződések jöhetnek létre.Ha a miniszterelnökségnek szánt jelentős forrásokat veszszük: a kancellária kerete hetvenmilliárd forinttal bővül, ám ebből húszmilliárd jut a közalkalmazotti életpályaprogramra – azaz közvetve az ebben egy-két családtaggal érintett famíliák segítésére. Az Ifjúsági és Sportminisztérium 65 százalékkal bővülő pénzkerete jelentékenyen segíti az egészséges fiatalokat – sportolókat – nevelő magyar családokat, enyhít azok tragédiáján, akiknek gyermeke a drogmaffiának vagy valamely szektának esett – átmenetileg – áldozatul. A pályaépítésekkel pedig fölemelő munkalehetőséget kínál az ISM. Jelentős ráadáspénz – az eddiginél 56 százalékkal nagyobb keret – jut a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, itt azonban vigyázni kell: valóban az arra érdemes kezdeményezésekhez áramoljon a pénz, részben szakítva az eddigi gyakorlattal. A földművelésügyi, az egészségügyi, a szociális és családügyi, az oktatási tárca növelt pénzösszegei így vagy úgy szinte közvetlenül jutnak a családokhoz, javítva életkörülményeiket.Érdemes a családok felől pillantást vetni a tervezett bevételek summájára: ez 3841 milliárd forint. Azért érdekes ez az adat, mert az állam a családi adókedvezmények nyújtásakor jelentős bevételekről mondott le. Az idén várhatólag a nemzeti össztermék három százaléka lesz a költségvetés hiánya, jövőre – részben a magyar családoknak nyújtott kedvezmény okán – ez 3,2 százalékra növekszik. A tervezett hiány 486 milliárd forint. Ez a befektetés alighanem meg fog térülni, ellentétben a CW Bank hiányának eltüntetésére szánt kilencvenmilliárddal.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
