Csatlakozási vitapont

Skrabski
2000. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elégedettek vagyunk a nizzai csúcs eredményével, hiszen nehéz körülmények között, de létrejött a megállapodás az unió tagállamai között – jelentette ki tegnap Martonyi János külügyminiszter az integrációs bizottság kibővített ülésén. A külügyminiszter hozzátette, hogy Magyarországnak egy kifogása van a megállapodás ellen, mégpedig az, hogy öt, tízmillió fős lakosú ország közül csak három kapott 22 helyet az Európai Parlamentben. Így Görögországnak, Portugáliának és Belgiumnak kettővel több helye van, mint Magyarországnak és Csehországnak. Martonyi kijelentette: hazánk kifogásolja, hogy ebben az esetben nem érvényesült az egyenlő elbírálás elve, de már jelezték a gondot, és az uniós politikusok egyetértenek a kifogással.„Nem akarjuk a helyzetet dramatizálni” – tette hozzá a külügyi tárca vezetője, de – mint mondta – a csatlakozási tárgyalásoknál alapvető vitapont lesz ennek a hátrányos megkülönböztetésnek a kérdése.A 2004-es kormányközi konferencia napirendi pontjaival kapcsolatban Martonyi elmondta: várhatóan a szerződések átszerkesztésével foglalkoznak majd, és lefektetik az esetleges új európai alkotmány alapköveit. Újraértékelik az unió és a tagországok hatáskörét, és döntenek a nemzeti parlamentek szerepéről is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.