Eladó az egész világegyetem?

Csákó Attila
2000. 12. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyes vélemények szerint már nem is kell sokat várnunk arra, hogy másik bolygón – már aki akar – élhessünk. Napjainkban telkeket lehet vásárolni egyebek mellett a Holdon és a Marson is.Az ENSZ tagállamai között 1967-ben kötött megállapodás rögzítette, hogy a Földről elérhető egyetlen égitestre sem formálhat tulajdonosi jogokat egyetlen állam és egyetlen nemzet sem.Az viszont nem szerepelt az okiratban, hogy magánszemély vagy cég ne szerezhessen tulajdonjogot, birtokot. Ezt a 80-as években – hol másutt, mint az Egyesült Államokban – egy bizonyos Dennis Hope felismerte, és elhatározta, megszerzi a Holdat. Ezek után Hope, remélve, hogy a hivatalok elfogadják álláspontját, benyújtotta tulajdonosi nyilatkozatát, amelyben tulajdonjogának bejegyzését kérte a Hold teljes felületére az USA kormányiroda San Francisco megyei hivatalától. Rövid egyeztetések után ezt be is jegyezték. Mindemellett Hope megszerezte a Naprendszerben lévő nyolc bolygó és azok holdjainak, összességében 54 égitest tulajdonjogát.Később az ötletgazda elment a szerzői jogok irodájába, és levédette ötletét, így ő lett az emberiség legnagyobb birtokosa, aki szorgalmasan értékesíti is az égi parcellákat azoknak, akik nem olvasták, hogy „egész világ nem a mi birtokunk”. Érdekes módon a Plutót nem parcellázza, azt egészben akarja eladni. A Plutót több százezer dollárért felajánlották már a Walt Disney cégnek, de ki tudja miért, a mesefilmgyár nem élt a mesés lehetőséggel. Lehet, hogy az azért kért summa is mesés volt?Magyarországon a holdtelkeket a Netcontact Stúdió árusítja, mint a Holdkövetség magyar ügynöksége. Vezetője, Bergsmann Attila az internet révén értesült a lehetőségről, majd kapcsolatba lépett a holdtulajdonos Hope-pal. Azóta a stúdió képviseli őt hazánkban.Mint megtudtuk: a magánszemélyek és cégek vásárlási lehetőségét, a kiskaput 1984-ben az ENSZ megpróbálta bezárni, ugyanis előterjesztettek egy Hold-megállapodást, amely megtiltotta volna a földön kívüli területek tulajdonjogának megszerzését és kiaknázását. Amikor azonban a szavazás következett, a 185 ENSZ-tagállam közül mindössze hat támogatta a javaslatot, míg a többiek elvetették azt, nem írták alá. Az elutasítás indokai sokfélék voltak. Így például felmerült, hogy ha valamikor esetleg ritka fémérceket találnának a Holdon, akkor ezeket nem lehetne kitermelni. Elhangzott az is, hogy ha például valamelyik állam igényt tarthatna a tulajdonjogra, az minden valószínűség szerint az Egyesült Államok lenne, hiszen az ő űrhajósaik jártak először a Holdon. Így aztán Hope megszerzett jogait azóta sem vitatja senki.Mint megtudtuk, a földön kívüli telkek tulajdonosainak száma ma már eléri a 300 ezret, míg Magyarországon több mint ötszázan vannak. Az ötlet a világ száznál több országában bizonyult sikeresnek, mindenütt akadnak vásárlók.A Hold felszínének egyelőre csak a Föld felőli oldalát parcellázzák, itt összesen 3 112 002 telek található. Egy „kert” átlagos mérete hét négyzetkilométer, azaz 1777,58 acre. (Egy acre nagyobb mint egy focipálya). A telkek egységáron, bruttó húszezer forintért vásárolhatók meg. Azok forgalomképesek, eladhatók, örökölhetők. A vételár kifizetése után hat héten belül megkapja a vevő a tulajdonjogot igazoló okiratot, a térképet, amely megmutatja az ingatlan elhelyezkedését, a szélességi és hosszúsági fokot, és kap egy Hold-alkotmányt is.Vannak azonban olyan területek is, amelyek nem eladók. Ilyen például az a hely, ahol az Apolló leszállt, illetve a kráterek. Arra a kérdésre, hogy nem átverés-e az ügylet, Bergsmann a következőt válaszolta: az utóbbi húsz évben több százezren vásároltak már telket, de eddig még senki sem reklamált. A Holdkövetség tagja a Netchecknek, az internet legrégebbi fogyasztóvédelmi szervezetének. Tudomása van azonban olyan cégekről, amelyek nem állnak kapcsolatban Hope-pal, mégis értékesítik a telkeket.A sikerre jellemző, hogy a vevők között akadnak cipészek, bolti eladók, ügyvédek és menedzserek, sőt hollywoodi filmcsillagok is. Így könnyen elképzelhető, hogy szomszédunk lehet Tom Cruise, John Travolta, vagy Bruce Willis, esetleg földi rossz szomszédaink is. Viszont előny, hogy egyelőre ez utóbbiakkal sem fenyeget a holdbéli találkozás veszélye.Vannak, akik ajándékba veszik a telket, és vannak, akik dédunokáinak szánják befektetésként. Bergsmann szerint nem fikció a befektetés jelleg, hiszen az első százötvenezer vásárló-telepes bányászati jogot is kap a telekhez. A Hold felszíne alatt titán és vas található. Mint hallhattuk, az egyik magyar vásárló a tulajdonjog mellé vadászati jogot is akart szerezni, ezt azonban egyelőre nem kapta meg.Évekkel ezelőtt az egyik légitársaság szervezett utat a Holdra, majd kiszállt az üzletből. Jelenleg úgy fest, hogy 2005 táján elindulhat az első holdtúra, amelyet magánszemélyeknek szerveznek. Igaz, jelenleg is megoldható, hogy bárki feljusson saját birtokára, nem kell hozzá más, mint egy saját űrhajó és 900 millió amerikai dollár a kilövéshez...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.