Áder János házelnök értékelése szerint a háromhetes parlamenti munkarend beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A képviselők több időt fordítottak érdemi vitára, csökkent a napi politikai hozzászólások ideje, de 1998 óta még így is több interpelláció hangzott el, mint 1994 és 1996 között.Nem korlátozza a parlament munkáját a háromhetes ülésezési rend – jelentette ki tegnap a parlamenti ülésszakot értékelő tájékoztatóján Áder János, az Országgyűlés elnöke. Mint mondta, érdemi törvényalkotó munkára az előző ciklus első két és fél évében körülbelül ugyanannyi időt fordított a ház, mint 1998 és 2000 között. Ezt támasztja alá, hogy 1994 és 1996 között hatszáz parlamenti döntés született, míg az utóbbi két évben hatszázöt. Áder János közölte: a parlament napi politikai vitára kevesebb időt fordított, mint az előző ciklus hasonló időszakában, de hozzátette azt is: a háromhetes ülésrendnek éppen ez volt az egyik célja. 1998 óta több interpelláció hangzott el, mint az 1994 és 1996 közötti időszakban. A statisztikák szerint a legtöbbet az SZDSZ és az MSZP frakciója interpellált. Elhangzott az is, hogy a parlament az őszi ülésszakon 147 törvényt, illetve törvénymódosítást és 104 országgyűlési határozatot fogadott el.Kérdésre válaszolva Áder János úgy fogalmazott: nem történt jóvátehetetlen hiba azzal, hogy a kormány nem nyújtott be néhány olyan törvényjavaslatot, amelyet korábban az őszi jogalkotási programban jelzett. A parlament munkája a mintegy egy hónapos téli szünet után február 4-én bizottsági héttel indul, az első plenáris ülést február 11-én tartják.Áder János azt is kijelentette: nem ért egyet azzal a sommás kijelentéssel, hogy a magyar parlamentben zajló viták stílusa roszszabb lenne, mint a nyugat-európai törvényhozásokban zajló tárgyalások hangneme.Szerinte nincs eltérés a magyar Országgyűlés és a nyugat-európai parlamentek tárgyalási stílusa között, és a parlament munkájához hozzátartozik, hogy a pártok érveket ütköztetnek, vitáznak egy-egy törvényjavaslat kapcsán.
Kocsis Máté Varga Juditnak üzent: a tehetség nem vész el
