Eltűnt iratok a Kime-Net Kft.-nél?

Huth-Villányi
2000. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre nem indít eljárást a több tízmillió forintos köztartozást felhalmozó egykori MSZP-s pártvállalkozás, az azóta fantomcéggé váló Kime-Net Kft. ügyében – tájékoztatta lapunkat Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. Nagypál István adószakértő a vállalkozás kálváriájával kapcsolatban kifejtette: nemcsak a köztartozások, hanem fontos iratok eltüntetése is állhat a cégek fantomizálása mögött.Cégeket nem csupán azért szoktak fantomizálni, hogy a tulajdonosok megszabaduljanak a meglévő tartozásuktól, köztartozásuktól – jelentette ki lapunk megkeresésére Nagypál István adószakértő. Állítása szerint előfordulhat az is, hogy gazdasági társaságok kétes pénzmozgásait rögzítő iratokat akarnak ezzel az eljárással eltüntetni. Hozzátette ugyanakkor, hogy ilyenkor a bizonylatok a cég ügyfeleinél továbbra is fellelhetők.– A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre nem indít eljárást a Kime-Net Kft. ügyében – mondta lapunknak Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. Dézsi Burillák Attila APEH-szóvivő tegnapi számunkban közölt nyilatkozatára utalva kifejtette: csalás és a számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt vélhetően az adónyomozók folytatnak majd eljárást. A két bűncselekményi kategóriához járulékosan okirat-hamisítás is kapcsolódhat. Ha ezt az APEH megállapítja, elképzelhető, hogy a rendőrség is lépéseket tesz majd – tudatta Dézsi Mihály.Mint ismeretes, hétfői riportunkban arról számoltunk be, hogy fantomcéggé vált az egykor MSZP-tulajdonú Kime-Net Kft. A társaságnál több tízmilliós tartozás keletkezett nem sokkal azután, hogy Hatzigiannisz Hrisztosz görög állampolgár öt éve egyetlen forintért megvásárolta, majd székhelyét egy harmadik kerületi általános iskolába helyezte át. A közelmúltban elrendelték a kft. felszámolását, mert a cégbíróság számára egyértelművé vált, hogy a görög cégtulajdonos nem érhető el, és kötelezettségeit nem teljesítette.A Magyar Hírlap tegnapi számában közölte: Máté László blöffnek nevezte hétfői írásunkat. Lapunk megkeresésére a volt pártpénztárnok ezzel szemben leszögezte: a Kime-Net Kft. történetéhez nincs mit hozzáfűznie. Az azonban szerinte tévedés, hogy a Kossuth Befektetési Rt. a Budai Hengermalomból eltűnt postabankos milliárdok egyik célállomása volt. Tény ugyanakkor, hogy a Postabank két vállalkozása 1997 decemberében Princz Gábor személyes utasítására háromszázmillió forintért kivásárolta Máté László gyakorlatilag értéktelen, ötvenszázalékos, harmincmillió forint névértékű tulajdonrészét a Budai Hengermalom Rt.-ből. A cég már akkoriban sem tudta teljesíteni a Postabank felé fennálló 2,73 milliárd forintos kötelezettségét. E kivásárlási ügylet apropóján a Heti Világgazdaság 1998. január 24-én tényként állította: „A Máté-részből 20 millió forintnyi a búzaforgalmazással foglalkozó Rodexco Általános Kereskedelmi Kft.-hez, 10 milliónyi a Royal Sütöde Kft.-hez került. A titokként kezelt vételár egy részéből Máté februárban emeli holdingcége, a Kossuth Befektetési Rt. alaptőkéjét.” Ez az állítás a Napi Magyarország 1999. szeptemberi tényfeltáró riportjában is szerepel. Máté egyik ízben sem kért helyreigazítást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.