Tovább hatnak az elmúlt hét kedvező folyamatai a pesti börzén. Néhány piros sor jelzett csupán árfolyamesést tegnap a BÉT részvénytábláján, a papírok túlnyomó többsége a pénteki ára fölött forgott a tegnapi kereskedésben. A részvényszekció forgalma 11,9 milliárd forint volt, a tőzsdeindex napközben 2-2,5 százalékos nyereséget mutatott, az index jellemzően 7700 pont körül mozgott, a zárásban két és fél százalékkal haladta meg az elmúlt hét végi értékét. Délután a befektetők egy része az amerikai piac viszszaesésére számított, ami negatívan befolyásolta az árakat, ám miután New Yorkban a pénteki szint környékén kezdődött a kereskedés a hagyományos iparági részvényekkel, az IT-papírok viszont tovább drágultak, ismét emelkedésbe fordult a BUX.Tokióban a hét első kereskedési napja a részvényárak emelkedésével zárult. A 225 vezető részvény adataiból számított Nikkei 2,2 százalékot javult, többek között az amerikai pozitív hírek hatására. Javult a jen pozíciója a dollárral szemben, az euró viszont hétfő reggel egy hajszállal kevesebbet ért a felkelő nap országában, mint a hét utóján New Yorkban. Az európai tőzsdéken is folytatódott az elmúlt héten kezdődött emelkedő trend. Délelőtt a londoni tőzsde indexe egyszázalékos nyereséget mutatott, s hasonló áremelkedés zajlott Frankfurtban is. Mindezek mellett a magyar részvények árára jótékonyan hatott az az általános elemzői vélekedés, hogy az infláció túljutott az átmeneti növekedési szakaszán, s decemberben újra csökkenhet. Az élelmiszerárak alakulásának tekintetében megoszlanak ugyan a vélemények, de a Mol minap bejelentett üzemanyagár-csökkentése miatt a pozitív fordulat a szakemberek számára nem kérdéses.A BÉT részvényszekciójában az azonnali üzletek együttes értéke megközelítette a tizenkétmilliárd forintot, amelyhez 4,9 milliárd forintos forgalommal a Matáv járult hozzá. A távközlési szektor megítélése javul az irányadó tőzsdéken, s láthatóan a magyar társaság is túl van a mélypontján. Még emlékezhetünk a közelmúltban ezer forint alatti, riasztóan alacsony árfolyamra, s kevés befektető számított ilyen gyorsan bekövetkező pozitív fordulatra. Tegnap erős kereslet mellett a telefontársaság papírja 3,8 százalékot javult. Hasonlóan élénk volt az OTP piaca is. Az 1,8 milliárd forintos forgalomban a nap végére 2,5 százalékot erősödött a bank törzsrészvénye, míg az elmúlt időszakban a trenddel szemben is erősödni képes elsőbbségi sorozat 0,1 százalékot gyengült. Mind forgalmát, mind árfolyam-erősödését tekintve figyelemre méltó volt tegnap a két nagy gyógyszertársaság részvényének adásvétele. A Richter 2,8 százalékkal, az Egis pedig majdnem négy és fél százalékkal drágult. Mindkét papír milliárd feletti forgalmat generált. A többi vezető részvény is drágult valamelyest, a Mol egy, a TVK 1,3 százalékkal zárt a pénteki szintje fölött. A nap nyertese tegnap is a legújabb tőzsdei szereplő, az Econet részvénye volt, amely rövid idő alatt húsz százalékkal ugrott feljebb, s a nap hátralévő részére felfüggesztették a kereskedését. Az internetes társaság tőzsdei szereplését illetően a bizakodóknak volt igazuk – eddig legalábbis – azokkal szemben, akik arra számítottak, hogy az internetes cégek jelentős leértékelődése az amerikai piacon óvatosságra fogja inteni a befektetőket az első, ilyen típusú magyar papírral kapcsolatban. Az is igaz ugyanakkor, hogy a napi négymillió forintos forgalomból messzemenő következtetést nem lehet levonni.A kevés vesztes jobbára az alacsony likviditású, néhány millió forintért gazdát cserélő részvények közül került ki. Ez alól egyedül az Antenna Hungária volt tegnap kivétel, amely kilencvenmillió forintos forgalomban két százalékkal esett viszsza. A társaság feltehetően még a balsikerű kibocsátás miatt vezekel, hiszen a szektor megítélése az utóbbi egy hét alatt gyökeresen megváltozott. Szerény forgalomban egy forinttal drágult a kárpótlási jegy. Napközben 470–500 forint között adták-vették a papírt, amely a sáv tetején fejezte be a napot. Az MTI tegnap esti jelentése szerint Európa harmadik, tőzsdén jegyzett tőzsdeüzemeltetője lesz a jövő év első felében a frankfurti értékpapírpiacot működtető Deutsche Börse AG, amelynek elsődleges nyilvános kibocsátását tegnap hagyta jóvá a cég felügyelőbizottsága. A Deutsche Börse közölte: a bevételeket felvásárlásokra fogja fordítani, fenntartandó a frankfurti piac erőteljes pozícióját a változó európai értékpiaci színtéren.
Kaja Kallas kommunistából lett oroszgyűlölő
