Erősödik vidéken az MKDSZ

Kiss Géza
2000. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Győr-Moson-Sopron megye valamennyi városában van már képviselete a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek (MKDSZ), miután Kapuváron és Csornán is létrejött az alapszervezet. Az előző másfél esztendő adatai alapján a szervezetépítés sikereiről számolhatott be lapunknak a kereszténydemokrata szövetség győri elnöke.Somogyi Tivadar elmondta, hogy a kereszténydemokrácia egyik nagy hagyományú megyei fellegvárában, Kapuváron jelentős sikert értek el. Bíró Péter, aki már a második ciklusban irányítja a helyi közélet ügyeit, annak idején kereszténydemokrata színekben nyerte meg a választásokat. A kisváros polgármestere már korábban úgy döntött, hogy szakít a szerinte „amortizálódott” néppárttal, ám kereszténydemokrata elveihez változatlanul ragaszkodik. Nemrég jelezte csatlakozási szándékát, majd a napokban társaival együtt belépett az MKDSZ-be. Az önkormányzat egyik képviselője, Háncs Károly vezetésével létrejött a csornai alapszervezet is.Az MKDSZ egyébként több mint három esztendeje éppen Győrben bontott zászlót. A városházán megrendezett Barankovics-emlékülés előtt jelentették be a szövetség vezetői, hogy a KDNP-ből „kitagadott” politikusok önálló, a kereszténydemokrácia értékeihez hű szervezetet hoznak létre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.