Évzáró bírálatok az MSZP-től

Pásztor Zoltán
2000. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Üdvözlendő, hogy idén is folytatódott az 1995-ös stabilizációs programmal megindult gazdasági növekedés – mondta tegnapi évértékelő tájékoztatóján az MSZP elnöke. A kormányt ismét bíráló Kovács László komoly eredménynek nevezte az 5,5 százalékos növekedést, jónak tartotta az egyensúlyi mutatókat, ugyanakkor kiemelte, hogy a már 1999-ben lassuló inflációcsökkenést az idén stagnálás követte.Kovács László a kormány mulasztásai között említette az egészségügyi és az adóreform elmaradását, valamint a nyugdíjreform leállítását. Úgy vélte: késés tapasztalható a fejlesztések területén. A Széchenyi-tervről a pártelnök elmondta: kidolgozatlan a koncepció, nem tudható például, hogy milyen célokra különítették el az erre szánt pénzt. Bírálta a kormányt azért is, mert kisebb mértékben nőttek a bérek, mint ahogy azt a gazdasági növekedés lehetővé tette volna. A kétéves költségvetéssel összefüggésben Kovács László megjegyezte: a kormány elmulasztotta az érdekegyeztetést és az ideihez hasonlóan alultervezte az inflációt.A parlament munkáját értékelve elmondta: amíg 1994–96-ban kilencvenhét érdemi törvény született, az elmúlt két évben mindössze hatvanhárom. Ugyanerre az időszakra vonatkoztatva 145 törvénymódosítás áll szemben 126-tal. Kiemelte azt is, hogy a kormányváltás óta 144, túlnyomórészt az előző kormány által megkötött nemzetközi szerződést hirdettek ki. Emlékeztetett arra: 1994 és 1996 között ez a szám hatvannégy volt. Kovács felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány jogalkotási programjának csak kétharmada teljesült.– Ebben az évben az MSZP mondanivalóban és személyekben egyaránt vonzó választási lehetőséget kínált az embereknek a kormánnyal – vélekedett a politikus. Kovács László cáfolta az osztrák Kurier lapunk tegnapi számában is idézett írását, miszerint kijelentette volna: ha Németh Miklós megelőzi őt a választások előtt a népszerűségben, átadja neki a terepet. A pártelnök megismételte: szerinte a választásokhoz a lehető legközelebbi időpontban kellene dönteni az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről, aki az lehet, akinek akkor a legnagyobb lesz a támogatottsága.Az MSZP tegnap állásfoglalásban üdvözölte, hogy az RMDSZ politikai nyilatkozatot írt alá a kisebbségben kormányzó Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.