A kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja összességében jó teljesítményt nyújtott, és nagyrészt elvégezte az év elején meghatározott feladatokat – közölte Bánk Attila frakcióvezető tegnapi évadzáró sajtótájékoztatóján. A politikus kudarcként értékelte, hogy nem került a parlament napirendjére a Nemzeti Földalapról és a nyugdíjkorhatár visszaállításáról szóló indítvány.Javult a kisgazda képviselőcsoport parlamenti munkájának színvonala – vélekedett Bánk Attila. Azt azonban a frakcióvezető is elismerte: idén januárban abban bíztak, hogy 2000 a kisgazdapárt éve lesz, de később nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezték. Ugyanakkor kiemelte, hogy szerinte külön kell értékelni a párt tevékenységét, a kisgazda vezetésű minisztériumokat, illetve a parlamenti frakció munkáját.A képviselőcsoport eredményei közé sorolta a szövetkezeti külső üzletrészekről szóló törvény elfogadását és a kétéves költségvetés megszavazását, amelyet az FKGP egyhangúlag támogatott. Bánk Attila kudarcként értékelte, hogy nem sikerült meghozni a Nemzeti Földalap felállítását szolgáló jogszabályt. Hozzátette: ennek oka a koalíciós egyeztetések elhúzódása volt. Az őszi ülésszakban sem sikerült elérni, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a nyugdíjkorhatár visszaállítására vonatkozó törvényjavaslatot. – Ezért személyes felelősséget is érzek, de a frakció nem adja fel, januárban ismét benyújtja tervezetét a parlamentnek – fogalmazott a politikus.Emlékeztetett arra is, hogy a kisgazdák frakciója tavasszal egy fővel bővült az időközi választások eredményeként, de ősszel egy képviselővel kevesebben lettek. – A frakció példás gyorsasággal és határozottsággal járt el Székely Zoltánnal szemben, mivel a tettenérés után 12 órával kizárta a képviselőcsoportból – jegyezte meg Bánk Attila.Lányi Zsolt alelnök a közvélemény-kutatási eredményekről szólva megállapította: a kisgazda szimpatizáns választók nem érzékelik, hogy a koalíción belül az FKGP a kisebbik partner, így nem mindig tudja érvényesíteni elképzeléseit. – Biztos vagyok abban, hogy az FKGP 2002-ben is meghatározó erő lesz, és legalább tíz százalékot elér a választásokon – vélekedett a politikus. – A 2000. év a magyar nemzet sikerét hozta, amelyhez a kisgazdapárt is tevékenyen hozzájárult – közölte Horváth Béla frakciószóvivő, aki a legfontosabb döntések között az államfőválasztást is megemlítette.A hét végére tervezett kisgazda elnökségi munkaértekezletre vonatkozó kérdésre válaszolva Lányi Zsolt és Bánk Attila egyaránt úgy fogalmazott: egyetértenek azzal, hogy a parlamenti időszakon kívül is kell országos elnökségi ülést tartani. Ugyanakkor mindketten jelezték Torgyán József pártelnöknek, hogy családi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni a négynapos ülésen.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
