FKGP: egyben maradó tisztségek

Kis Ferenc
2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kisgazdapárt megyei elnökeinek tanácsa tegnap úgy határozott, hogy nem lehet szétválasztani a pártelnöki és az agrárminiszteri posztot, sőt ez kérdésként sem vetődhet fel. – Az FKGP hagyományai, valamint az agráriumban elért sikerek is alátámasztják, hogy mindig a kisgazdapárt elnökének kell betöltenie a földművelésügyi miniszteri tisztséget – jelentette ki a tanácskozás után Torgyán József pártelnök-miniszter. A megyei elnökök szerint a szétválasztásról szóló híreket az FKGP elleni alattomos támadásnak lehet tekinteni, amelyet ellenzéki személyek sugalltak a párt meggyengítése, lefejezése céljából. Információink szerint a kérdéssel kapcsolatos nyilatkozataiért a pártelnök bírálta Lányi Zsolt alelnököt és Horváth Béla frakciószóvivőt.Az FKGP országos elnökségének év végi háromnapos üléséről Torgyán József elmondta: meghatározzák a 2002-es választásokig követendő stratégiát, továbbá egyeztetik a Fidesszel való közös jelöltállítás részleteit a megyékkel. Hozzátette: javasolni fogja a kisgazda parlamenti frakció vezetésének megerősítését a vidék képviseletével. – Történelmi tettnek minősíthető a szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosait kártalanító törvény elfogadása, amiért köszönet illeti a Fideszt is – hangsúlyozta Torgyán József. Arról is beszámolt, hogy a megyei elnökök szorgalmazták egy szigorúbb sajtótörvény mielőbbi megalkotását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.