Midőn ezt írom, 4 nap, 111 óra, 6661 perc, 399 717 másodperc van még hátra az új évezredig. De kit érdekel ez? Már tavaly megünnepeltették velünk a kereskedők a XX. század végét, a számítógépguruk meg megszívattak. Különben is, elsőnek Kiratamitina szigetén (Karácsony-szigetek) lépnek az új évezredbe. Mármint a miénkbe. A kínaiaknak, a zsidóknak, az ortodoxoknak, a mozlimoknak, hinduknak, a vietnamiaknak, hogy a többiről most ne is szóljunk, máskor van az újév.Az újévi bulikkal az a bajom, hogy hiába vagyok szikrázóan szellemes, belőletek, barátaim, csak ömlik a szó (mindhiába), a többiek meg részegek. Disznó viccekkel traktáltok, miközben én a bárányokra bukom. Amikor fiatal voltam, volt nekem egy barátom, aki csakis azért nem rúgott be, hogy tudja, mikor érzi jól magát. Én a fordítottja vagyok: nem szeretem az italt, mert jól érzem magam tőle. De a piásokat sem szeretem már úgy, mint régen. Mert annyit isznak, mint én. Van közülük, aki leissza a ruháját, és ezért száraz borba szeretne átöltözni.Az egyetlen módja, hogy eltöltsük Szent Szilveszter napját (feltéve, ha nem a szülinapunk, mint egy Kati és egy Sándor nevű embernek), az, hogy együtt vagyunk a barátainkkal. Vagy elmegyünk egy kupiba. Így aztán, amikor a párok elmentek, senki sem marad sírva. Az ünnepek mégiscsak azért vannak, hogy nevessünk, és a nevetés a legrövidebb út két ember között. Nevessünk magunkon és az életen (az ilyen közhelyeken is), mert ez a gyógyszer minden bajunkra. Ez az ellenszer a fájdalomra, a depresszióra, sőt a lustaságra is. A barátok nevetése mindent begyógyít, ha van fülünk és szívünk rá. Egyedül a nevetés az, ami gyógyíthatatlan, akkor, ha pusztító. Példának egy régi marxistát említenék, bizonyos Groucho Marxot, aki azt írta egy író barátjának: attól a pillanattól fogva, hogy kézbe vettem a könyvedet, gurulok a nevetéstől. Egyszer el akarom majd olvasni.A nevetés, Chaplin szerint a fájdalom gyógyítója, felszabadító, enyhet adó érzés. És ha szerencsénk van, pont olyan emberekkel lépünk át a régi-új évbe, akik meg vannak áldva a nevettetés képességével. Nevessünk ezen a folyékony napon, mert holnap jön a megbánás és a szódavíz. A fogadalmakról csak annyit, hogy a tavalyiakra már nem emlékszem. Az a baj, hogy egy ital elég ahhoz, hogy kakukk legyek. Nem emlékszem, hogy a tizenharmadik vagy a tizennegyedik.Vannak jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy az ember nem józan (ilyenkor már hiába beszélünk a lelkére):1. Az italfogyasztás okozhatja azt a jelenséget, amelyet úgy hívunk: mi történt a nadrágommal.2. Ugyanez okozhatja azt is, hogy az ember erősebbnek hiszi magát a kétajtós szekrény nagyságú Picinél.3. Az ember megfelelő alkoholfogyasztás után hiheti csak azt, hogy a régi szerelmek örülnek a reggel négyórai telefonnak.4. A piaivás hitetheti el az illetővel, hogy a többiek vele nevetnek.5. Alkoholfogyasztás hatására módosulhat a téridő folyamatossága. Az idő kiesik belőle.Az alkohol negatív hatásainak ellentmondó híres emberek közül néhány:1. Ne feledjétek: én többet vettem ki az alkoholból, mint az belőlem (Winston Churchill).2. Az ital a bizonyíték rá, hogy Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk (Benjamin Franklin).3. Az a baj a világgal, hogy a többiek mind le vannak maradva néhány itallal (Humphrey Bogart).4. Oké, eszem! Te nem csípsz engem, én nem bírlak téged. Szóval írjuk meg ezt, aztán tovább gyilkollak (Nevét-nem-mondom-meg-hajdani-barátom).Német és magyar (!) tudósok megállapították, hogy alkoholfüggő egyénekben genetikai változás következik be a szerotonint illetően, amely fontos kémiai összetevője az agynak. Ezért a továbbiakban néhány valódi jó tanáccsal szolgálunk a régi és újévi ivóknak:1. Mielőtt inni kezdene, néhány napig fogyasszon C-vitamint. Mondjuk citromot. De ne tequilával. Ha tudja, hogy né(hány) órás újévi ivásnak adja a fejét, ügyeljen rá, hogy legyen valami a gyomrában. Nem fogja elhinni: szalonna, kenyér, zsír, pizza, paszta az igazi.2. Fontos az ital kiválasztásánál, hogy mennyire veszélyes a tinta: a) vodka X, b) gin X, c) skót whisky XXXX, d) rum, konyak XXXXXX, e) amerikai whiskey XXXXXXXX.Az X-ek (a halálfejek mellett) a beszálló hasonszőrűek százalékos arányát is jelzik. A vörösborivók kevesebb társivóra számíthatnak, mint a fehérborivók, de a sörisszák mindkettőjüket megelőzhetik.Ha már döntöttünk, melyik mérget választjuk, ne feledjük, hogy a karbonátok felgyorsítják az alkoholfelszívódást, ezért inkább vizet igyunk kísérőként és ne valami buborékosat. A tropikus koktéloktól, a pina coládáktól és észak-amerikai társaiktól maradjunk távol.Különösen kerülendők a sütemények és a csokoládétartalmú italok. Ha igazán gyorsan akarunk berúgni, válasszuk a tequila + pezsgő kombinációt (tequila rápido) vagy a vodkát pezsgővel (John Lennon kedvence). Mindkettő röpít, mint a gyorslift.Ha időnként eltűnünk a konyhában egy nagy pohár vízért ivás közben, azt bizony jól tesszük. A tej és a sajt még jobban lassítja az alkohol beépülését a szervezetbe. (Whiskeyt inni tejjel akkor is undorító.)Mielőtt lefeküdnénk, ismételten igyunk vizet. Jót tesz a B-vitamin minden fajtája vagy a polivitaplex is. A meccs reggel kezdődik. Nagy pohár (hideg) vizet javasolnék újfent, továbbá aszpirint (a Bayer Zsoltiét különösen). Nagyon jó az akármilyen dzsúsz is, benne dupla whiskyvel. A koffein dehidratálja a szervezetet, ezért kerülendő. Megátalkodottak ismét tejet isznak.Reggelire elég egy pirítós és gyümölcs. Hülyéknek müzli. A joghurt sok embernél okoz emésztési gondokat ilyenkor. Kivéve a részeg bolgárokat. Egy evőkanál méz csodát tehet, de ugyanígy a savanyú káposzta is.Ha mindez nem segít, sötétítsük el a szobát, és mindent készítsünk a kezünk ügyébe. Estére jobban leszünk, csak minden hangforrást zárjunk el.Hogy elkerüljük a másnaposságot, annak az a legegyszerűbb módja, ha részegek maradunk.BÚJJÉK!
Elképesztő mennyiségű csontváz dőlt ki a klubvilágbajnok szekrényéből
