Két nagy nemzet is népszámlálásra szánta el magát 2000-ben. Kína a hetvenesévekben meghirdetett, kegyetlen egykepolitikájának eredményeivel szembesülheta begyűjtött adatokból, míg az Egyesült Államok illetékesei az ország mindeneddiginél pontosabb faji „térképét” ígérik a kitöltött kérdőívek alapján.Néhány hete három magas rangú tisztviselőt vettek őrizetbe Kínában. A népi demokrácia hatóságai gyermekgyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsították a letartóztatott hivatalnokokat, akik viszont nem tettek mást, mint következetesen végrehajtották a kommunista Kína szigorú születésszabályozási előírásait. Az idén ősszel még a központilag ellenőrzött kínai sajtó is teret engedett annak a rémisztő történetnek, mely szerint a három férfi a szülők szeme láttára fojtott vízbe egy csecsemőt, mivel a hivatalos egykepolitika meghirdetése ellenére egy asszony immár negyedik gyermekét hozta világra. A kínai Hupej tartomány családtervezési hivatalának emberei ezúttal túllőttek a célon: módszereik olyan felzúdulást váltottak ki a tartományban, hogy a hatóságok a felelősök példás megbüntetését ígérték a kedélyek lecsillapítása érdekében. A China Daily című kínai angol nyelvű napilapnak nyilatkozó egyik illetékes elismerte, a drákói szigor érvényesítése érdekében még ma is elkövetnek törvénytelenségeket a hivatalnokok, jóllehet az érvényes előírások betartatására irányuló „szélsőséges lépések” hivatalosan tilosak.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
