George W. Bush, a győztes

George W. Bush több mint egy hónappal az elnökválasztás után végre hivatalosan is az USA elnöke lehet. Más republikánus jelölteknek, mint Gary Bauer, Bob Smith szenátor, Steve Forbes, illetve Alan Keyes nagykövet, esélye sem volt Bushsal szemben, akiben megvolt az, ami a többieknek nem: a Bush név, az establishment támogatása, és a képesség, hogy öt perc alatt dollármilliókat szedjen be kampánytámogatásként. Végül Bush kapta meg a jelölést, mivel a Republikánus Párt annyira vissza akarta venni a Fehér Házat a demokratáktól, hogy – a zöldpárti Ralph Nader szavaival élve – egy „gagyogó kormányzót” is hajlandó volt elfogadni, mivel ő tűnt a leginkább középutasnak, azaz a leginkább megválaszthatónak a Republikánus Párt szerint. De bármennyire is más lesz az új Bush-adminisztráció, a Clinton–Gore-kormányzatot alighanem nehéz lesz alulmúlni.A kialakult nézet szerint a Clinton–Gore adminisztráció az elmúlt nyolc évben az egyik törvényt a másik után próbálta áthágni. Sőt: politikai megfigyelők rámutatnak, mit sem törődött az alkotmánnyal, amennyiben ultraliberális szociálpolitikájának előmozdításáról vagy az adminisztrációt igencsak zavaró, mélyen vallásos amerikaiak vallásszabadságának korlátozásáról esett szó. Többekben még az a gyanú is megfogalmazódott, hogy olyan kormányszerveket, mint az FBI vagy az IRS (az APEH amerikai megfelelője), politikai ellenfeleinek diszkreditálására használta.A kül- és nemzetbiztonság-politika terén is akad kifogásolnivaló a Clinton–Gore adminisztrációnál. Az ország kutatólaborjaiból információk tűntek el nukleáris fegyverekről, míg a külügyminisztériumban egy nem kevésbé fontos adatokat tartalmazó laptopnak kelt lába. Egy, a kínai titkosszolgálat részeként üzemelő kínai „hírügynökség” a Pentagon tőszomszédságában vett új irodát, és csak a konzervatív The Washington Times kitűnő riportereinek köszönhető, hogy a kínaiaknak végül le kellett mondaniuk a kémkedésre például tökéletesen alkalmas helyről. És persze ne feledkezzünk meg Clinton rakétavédelmi lépéseiről sem. Az USA és szövetségesei már régen biztonságban lehetnének egy ballisztikusrakéta-támadástól, ha a Clinton–Gore-kabinet nem törölte volna a Reagan- és Bush-kormányok ez irányú terveit.Oliver North, a tengerészgyalogság nyugalmazott alezredese, a Reagan-adminisztráció alatt a nemzetbiztonsági tanács egyik személyzetise, így ecsetelte nemrég Clinton–Gore hozzáállását az amerikai fegyveres erőkhöz egy George W. Bushhoz írott nyílt levelében: „Az előző adminisztráció által a hadsereg iránt érzett megvetés (vagy hívjam inkább »utálatnak«?) olyan gyorsan száguldott végig a »hadsereg« köreiben, mint egy Bagdad felé tartó cirkálórakéta. Az ön elődje még ki sem kalkulálta a Lincoln-hálószoba tarifáját, mikor a katonák már arról meséltek, hogy a fehér házi katonai tanácsadókat cselédként kezelik hivatalos rendezvényeken.”A Chris Cox kaliforniai képviselő által vezetett Cox-bizottság jelentése azt is egyértelművé tette, hogy a Clinton-kormányzat például hagyta, hogy a kínaiak amerikai katonai csúcstechnológiák megszerzésén ügyködjenek cserébe illegális kampánytámogatásokért a Clinton–Gore csapat számára. Ennek következtében mára Kína birtokában van jó néhány információ amerikai nukleáris robbanófejekről, ballisztikus rakétatechnológiáról, Lopakodó-technológiáról, cirkálórakéta-technológiáról és még ki tudja, miről, amelyet Kína megoszt az olyan úgynevezett „bitang” országokkal, mint amilyen Észak- Korea. Frank Gaffney Jr., Reagan adminisztrációs védelmiminiszter-helyettes nyilatkozata szerint a Clinton- adminisztráció „egy olyan »stratégiai partnerkapcsolatot« hozott létre Oroszországgal, mely hozzáférést biztosít Kína számára olyan fegyverekhez, melyeket kimondottan amerikai célok megsemmisítésére terveztek; felhasználva rakéta- és nukleárisrobbanófej-technológiát (...) és »aszimmetrikus képességeket« (mint antiműhold, információ-hadviselés, elektromágnesesimpulzus-fegyverek stb.)”. Emellett Clinton elnök a gazdaságügyi minisztériumra bízta a kül- vagy a védelmi minisztérium helyett az olyan szuperkomputerek exportjának engedélyezését, amelyek kereskedelmi fontossága szinte eltörpült ahhoz a veszélyhez képest, melyet azok rossz kezekbe (értsd: Kína) juttatása jelent.Kína emellett hozzájutott a kedvezményes kereskedelmi státushoz, az emberi jogok lábbal tiprása, a heves antiamerikanizmus és a legalább olyan heves ázsiai fél fegyverkezése ellenére is. Ami nem baj, hiszen ezentúl a kínai párttitkár elvtársak amerikai limuzinokban furikázhatnak, beépített tv-vel és mobiltelefonnal, valamint a kínai hadsereg végre a katonai fejlesztéshez olyannyira elengedhetetlen pénzforráshoz is jut majd az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemből. Sajnálatos módon csekély a valószínűsége, hogy az új Bush-kormányzat érdemben változtatna a Kína-politika ezen aspektusán.Mint arról nemrég a New York Times és a Washington Times tudósított, Gore – az adminisztráció Oroszország-felelőse – titkos megállapodások révén megengedte Oroszországnak, hogy hagyományos fegyvereket és nukleáris technológiát szolgáltasson Iránnak. Annak ellenére, hogy az USA Iránt hivatalosan is a terrorizmust támogató államok közé sorolja, és hogy a Gore–Csernomirgyin-paktum számos törvénybe ütközött, köztük egy olyanba, amit maga Gore terjesztett elő annak idején a szenátusban John McCain médiasztár szenátorral karöltve.Clinton és Gore nyolcévnyi kormányzását követően mindazonáltal a Bush-adminisztráció új reményt jelent, még ha ez a remény elhalványulni látszik is. A hírek szerint a Bush-team legtehetségesebb tagjait, mint Richard Perle volt védelmiminiszter-helyettest a Reagan-adminisztrációból egyre inkább háttérbe szorítják a reálpolitikában hívő Kissinger-palánták, mint például Con-doleezza Rice, Bush külpolitikai csapatának vezetője. Állítólag Perle azt a bűnt követte el, hogy Izraelt fontosabbnak tartotta, mint a térségben levő olajat.Rice szerint Kína nem jelent veszélyt az Egyesült Államokra nézve, annak ellenére, hogy Kína hivatalosan is kijelentette, hogy fő ellensége éppen az USA. Ezt csak tetézi, hogy Kína minden lehetséges anyagi erőforrást hadserege fejlesztésére fordít, a kommunista néphadsereg tábornok elvtársai pedig szinte havonta fenyegetnek meg egy Amerika-ellenes nukleáris csapással. Azonban Rice rózsaszín, úgyszólván albrightos álmai és helyzetértékelése ellenére a Bush-csapat még így is jobb lehet Gore diktátorcirógató külpolitikájánál. Ahogyan James Hackett, Reagan adminisztrációs védelmi szakértője fogalmazott: „Dél-Korea, Izrael és Tajvan távol állnak egymástól, de ugyanazzal a problémával néznek szembe: a legfontosabb szövetségesük a legádázabb ellenségükkel melegszik össze.”