Az amerikai legfelső bíróság legutóbbi döntése után Al Gore amerikai alelnök úgy döntött, hogy visszalép az elnökválasztási harcból – jelentette tegnap az AP hírügynökség. Így George W. Bush lesz az Egyesült Államok új elnöke.Gore két, a névtelenséghez ragaszkodó magas rangú tanácsadóját idézte az AP. A hírügynökség szerint az alelnök szerdai éjszakai beszédében jelenti be visszalépését. Gore azt követően hozta meg döntését, hogy az amerikai szövetségi legfelső bíróság washingtoni idő szerint kedden késő este kihirdetett döntésében visszaküldte a floridai legfelső bíróságnak az elnökválasztási szavazatszámlálás ügyét. Eszerint az Al Gore demokrata elnökjelölt által kért kézi szavazatszámlálás lebonyolítása az eddig adott feltételek mellett nem tenne eleget az alkotmányosság követelményeinek, mert nincs egész Floridában érvényes, egységes mérce a szavazatszámláló gép által érvényesnek nem tekintett szavazólapok kézi minősítésére. Ebből következően nem teljesül az egyenlő elbánás elvének követelménye. A legfelső bíróság döntése nem mondta ki azt, hogy véglegesen el kell utasítani a demokraták kézi számlálási kérését.
Három kutya marcangolta a férfit Borsodban, itt a következménye
