„Gyakran szembesülök a kiszolgáltatottsággal”

Vékony, barna nő Szabó Erika. Három gyermek édesanyja, jogászdoktor, 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, szűkebb pátriájából, Bács -Kiskun megyéből. Emellett a parlament jegyzője, az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának tagja. Feltételeztem, hogy egy agyonterhelt és feszült emberrel találkozom majd, hiszen ismert, milyen gyorsan koptatja, falja fel a személyiséget a politika mint küzdőtér. Tavalyi éve nem volt mentes a helyi, közéleti viharoktól; mint mindenkit, aki darázsfészekbe nyúl, őt is érték vádak, fenyegetések.Nem gondol-e olykor arra, hogy ha a jogi pályát választotta volna, nyugalmasabb élete lenne?– Attól függ, mit nevezünk nyugalomnak. Amennyiben a belső békét és a magánélet harmóniáját, abban – hála a társamnak és a gyermekeimnek – nem szűkölködöm. A családom életformáját is hozzá kellett igazítanom jelenlegi feladataimhoz. Két iskolás és egy óvodás gyermekem van. A munkanapokon Budapesten vagyunk bérelt lakásunkban, a hétvégeket pedig kiskunhalasi otthonunkban töltjük.– Most negyvenegy éves. Több mint tíz esztendeje – egyszeri pártváltással – hivatásos politikusnak tekinthető. Igaz is, annak tartja magát?– Igen. Úgy érzem, jogászként is megfelel habitusomnak és elvárásaimnak az a munka, amit az Országgyűlésben végzek. Annál is inkább biztos vagyok ebben, mert jogászként már szereztem némi gyakorlatot a közigazgatásban, de dolgoztam önálló ügyvédként is. Számomra az a szakmai csúcs, hogy részt vehetek a törvényalkotás folyamatában. Ami a „pártváltást” illeti: 1989-től 1994-ig voltam az SZDSZ tagja. A Fideszhez való csatlakozásomat egy belső eltávolodási folyamat előzte meg. Az SZDSZ politikája a kezdeti időszakhoz képest jelentősen megváltozott. Rendszerváltó pártként indult, ezért léptem be. Amikor koalícióra lépett a szocialistákkal, kiléptem. A Fideszhez 1996-ban csatlakoztam, nemzeti és polgári értékrendje miatt.– Úgy tudom, évente legalább háromszor megfordul minden egyes, a választókörzetéhez tartozó faluban. Milyenek ezek a „vizitek”?– A felmenőim által igen erősen kötődöm a paraszti világhoz, hiszen – apai ágon – csak második generációs értelmiségi vagyok. Sok szempontból erőt adó találkozások ezek; segítenek megtartani a józan értékítéletemet. Gyakorta szembesülök a szegénységgel, a kiszolgáltatottsággal. Bács-Kiskun megyében más a pénz értéke, a munkalehetőségért pedig nagyon megküzdenek az emberek.– Megtanult lobbizni a pénzért?– Elsősorban konkrét információkkal segítem a helyi önkormányzatokat, azzal, hogy milyen témában adhatnak be fejlesztési pályázatokat. A kettős életformám egyik nagy tapasztalata, hogy a helyi érdekeket, kapcsolatokat és az országos lehetőségeket összhangba lehet hozni.(Hogy ez mit is jelent valójában, az kiolvasható a képviselő asszony 2000 októberében nyilvánosságra hozott beszámolójából. Köves út, csatornázás, gázhálózat építése, óvoda, iskola, szociális otthonok, orvosi rendelők felújítása, bővítése, beteg, fogyatékos gyerekek támogatása, sportoktatás, közvilágítás... Talán unalmas a felsorolás, de Balotaszállás, Harkakötöny, Kelebia, Kiskunhalas, Kisszállás, Kunfehértó, Pírtó, Szank, Tázlár, Tompa, Zsana lakóinak mind egy-egy lépés a komfortosabb élethez.)– Nemrégiben éppen a Fidesz egyik rendezvényén hangzott el, hogy ma az ország lakosságának 17 százaléka képes arra, hogy jövedelméből tartalékot képezzen, illetve felhalmozzon. A fennmaradó 83 százalék napról napra él. Önnek mi a tapasztalata?– Sok olyan idős emberrel találkozom, aki igen alacsony szövetkezeti nyugdíjjal rendelkezik. De szinte mindenki – amíg mozgásképes – inkább gazdálkodással próbálja kiegészíteni a jövedelmét, mintsem hogy másokra szoruljon. A szorgalom és kitartás hagyomány ezen a vidéken.– Kértek-e öntől konkrét ügyekben segítséget?– Igen, többször is. Például akkor, amikor a MIZO fizetési nehézségekkel küszködött. Ez nálunk is több település lakosait érintette. A jogi, üzleti világban járatlan tejtermelő gazdák fordultak hozzám, mert a vállalat tartozott nekik. Azoknak, akik ekkor kapcsolatba kerültek velem, nyolcvanezer és ötszázezer forint közötti követeléseik voltak. Segítettem nekik, hogy eligazodjanak az adminisztratív útvesztőkben. Nem tudok megbékélni azokkal a manipulációkkal, amelyekkel a mezőgazdaságból élőket árujuk értékesítése során kisemmizik. A nepperlánc még ma is erős az országban. A gazdáknak nincs kellő önvédelmük, önszerveződésük. Ugyanígy bánt az, hogy a vidéki lakosságtól „fillérekért” felvásárolták a kárpótlási jegyeket. Most, hogy sokan közülük legfeljebb napszámosnak kellenek a jegyek által szerzett földbirtokon, nagy az elkeseredésük, hiszen rájöttek arra, mit is veszítettek.– Végeredményben senki nem kényszerítette őket arra, hogy eladják kárpótlási jegyeiket...– Így is fel lehetne fogni, de úgy vélem, meg lehetett volna előzni ezt a helyzetet.– Hogyan?– Nagy mulasztásnak tartom, hogy a kárpótlási törvény megszületése után nem gondoltak a szélesebb tömegeknek szóló, érthetően és világosan fogalmazott jogi és gazdasági felvilágosításra. Arra, hogy ezeknek a jegyeknek milyen értékük lehet a későbbiek folyamán, miként tudnának okosan, a jövőre is gondolva gazdálkodni velük. Ezek az emberek nem a piacgazdaságban nevelkedtek, többnyire védtelenek az üzleti spekulációkkal szemben.– Hogyan látja a környezetében élő gyermekek tanulási, érvényesülési esélyeit?– A gondok a főiskolai és egyetemi időszaknál kezdődnek, amikor a családra jelentős terhet rónak a taníttatás költségei, hiszen a fiatalok elkerülnek otthonról. Miután a tovább tanulni vágyók száma a mi vidékünkön jelentős, a vidéki átlagkeresetek pedig igen alacsonyak, jelentős előrelépésnek tartom a jövő évben bevezetendő diákhitelrendszert, ami az előző kormány idején csak ígéret maradt.– Úgy gondolom, nem érdemes visszafelé mutogatni. De azt már hallottam egy rádióműsorban: ugyan mi az az évi 210 ezer forint, ilyen árak mellett...– Nem bizonyos körök anyagi helyzetéből és fogyasztási szokásaiból kell kiindulni. Mást jelent ugyanaz az összeg ott, ahol sokan a minimálbért alig meghaladó fizetésért dolgoznak. Magam az egyetemi évek alatt dolgoztam éjszakai műszakban konzervgyárban, elszegődtem lakodalmakba mosogatni, nagyon is tudtam volna értékelni egy ilyen lehetőséget.– Csöndesnek és kiszámíthatónak tűnt egész beszélgetésünk alatt. Ám az elmúlt két évben a helyi közéleti harcok középpontjában forgott a neve. Hogy csak a legnagyobb visszhangot kiváltó ügyet említsem, az ön kezdeményezésére a múlt évben gazdasági és törvényességi vizsgálat indult a kiskunhalasi Semmelweis Kórházban...– Az akkor önkormányzati tulajdonban lévő kórház ügyében a szakszervezeti és közalkalmazotti tanács vezetői fordultak hozzám, elmaradt bérfejlesztésük miatt. Egyre több furcsa szituációval találkoztam. Beigazolódott például, hogy az 1998-as bérfejlesztésre szánt összeget megkapta ugyan a kórház vezetése, de másra használta fel. Az is kiderült, hogy a „privatizálás” miatt szinte már a fél kórház a különféle kft.-ké – s ezeknek a finanszírozási keretből több százmilliós nagyságrendben folyatnak át pénzeket. Ez egyrészt törvényellenes volt – mint az Országos Egészségügyi Pénztár tavaly márciusában befejezett belső ellenőrzési vizsgálata is megállapította – másrészt feltűnő anyagi és ellátási különbségekhez vezetett a kórházi viszonyokon belül.– Két esztendőbe került, amíg lezárult az ügy. Milyen eredménynyel?– Az OEP belső ellenőrzésének dokumentumai, megállapításai jórészt alátámasztották a bejelentéseket. Két büntetőeljárás indult hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, végül egy esetben egy hatvanmilliós tétel ügymenetével kapcsolatban hanyag kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt ügyészi megróvásra került sor.– Sok ellenséget szerzett. Megérte?– Azzal, hogy helyi csoportérdekeket sértek kiállásommal, tisztában voltam kezdettől fogva. De akik jobban ismerik a hátteret, és akiknek az érdekében felléptem, tudják, hogy igazunk volt, és ma is mellettem állnak. Ami a végeredményt illeti: a mai viszonyok hű tükre. Az önkormányzat a kórház működtetését időközben huszonöt évre egy konzorciumnak adta át.– Ilyen előzmények után hogyan tud együtt dolgozni az önkormányzati vezetőkkel?– Minden pályázati lehetőséget ugyanúgy eljuttatok hozzájuk, mint régebben. Úgy gondolom, hogy a lakosság érdekei mindennél fontosabbak – ezt semmiféle nézetkülönbség vagy múltbeli vita nem csorbíthatja.