Gyarapodó vagyonok

Bontsuk fel a borítékot – szorgalmazzák lelkes parlamenti képviselők ezekben a napokban. Igaz, elsősorban egyes polgári politikusok vagyonbevallását szeretnék látni, saját paksamétájukat nagyvonalúan a páncélszekrényben hagynák. Pedig akadnak borítékok, nem is zártak, amelyek mesés vagyongyarapodásról adhak hírt. Csak éppen maga a mese hiányzik: még magyarázatot sem fűznek meggazdagodásukhoz a neves meggazdagodottak.Az egyik fölöttébb fontos boríték, amely csak alig felbontottan hever a parlament irattárában, 1996. decemberi keltezésű. A húszoldalas dosszié „Az orosz államadósság hasznosítása során felmerült összeférhetetlenségek” részcímet viseli. Ez az a bizonyos olajgate-ügy, amelyről az akkori miniszterelnök, a már-már elfelejtődő Horn Gyula derűsen bejelentette: Egy csepp olaj sincs benne.Lapozgatva a jelentést: olajfolt tényleg csak alig homálylik a papíron. Az Agrolízing Rt. például nem olajat, hanem kombájnokat hozott be – az orosz államadósság keretéből – 19 millió amerikai dollár értékben. A FAMÁKA Kft. húszmillió dollárért ZIL teherautókkal egészíthette ki a hazai gépkocsiparkot. A Vagonlízing tehervagonokat importálhatott harmincmillió dollárért. A Petroltank olajtartályok alapanyagát szállíthatta Oroszországból magyar területre. A Bertinus pedig Aleko gépkocsikkal támaszthatott versenyt a nyugati autógyárakkal szemben idehaza; tízmillió dolláros vásárlási keretből.Az élénk kereskedelmi tevékenységet az új fogalom megtestesítői, az úgynevezett „politikus-üzletemberek” – más ízlésvilágban „üzletember-politikusok” – bonyolíthatták le. Az 1996-ban érthetetlen – de sejtett – okokból agyonhallgatott parlamenti bizottsági jelentés „Hujber-érdekeltségek” alcímmel közli, hogy e tulajdonosi cégkörébe a Vagonlízing Rt., az Agrolízing Rt. és a Petroltank Rt. tartozik. „A csoport meghatározó tulajdonos-képviselője Hujber Ottó, a Társaság a Keleti Piacokért Egyesület és az MSZP vállalkozói tagozatának elnöke, aki Pál László ipari és kereskedelmi miniszter döntése alapján mint az üzleti szféra képviselője vett részt a tárcaközi bizottság munkájában” – szól ama jelentés, amelyet az 1996-os parlament mindegyik pártja elfogadott. A megállapításokat tehát föltehetőleg ma is vállalják a közben ellenzékbe került pártok.A „FAMÁKA-csoport” cím alatt a Lorry Kft., a Bertinus Kft., a Tér és Forma Rt. és a Nádor Rt. tárgyaltatik. A talányos nevű FAMÁKA név „MÁ” elemére vonatkozólag a megfejtést ez a mondat kínálja: „A FAMÁKA Kft.-ben az MSZP alelnöke, Máté László tulajdonrésszel rendelkezett...” Hasznos felidézni: az e csoportba tartozó „Nádor 95 Rt. 200 millió amerikai dolláröszszegű belső elszámolási szerződése” a bizottság élénk érdeklődését váltotta ki.Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tárcaközi bizottsága – még 1996. március 29-én – úgy határozott, hogy ez a cég „200 millió amerikai dollár államadósság megvásárlásával gépjármű-beszerzésre szerződést köthet”. Emellett – föltehetően alapos megfontolásoknak köszönhetően – a Bertinusnak és a Tér és Formának a másoknak lehetővé tett 63 százalékos árfolyam helyett csak 58 százalékkal kellett elszámolnia a dollárban mért adósságkereten belül. Azaz: nekik öt százalékkal kevesebbet kellett befizetniük az államkasszába az állami adósságkereten belül nyélbe ütött vásárlások után.Hogy miért volt ilyen nagyvonalú némely céggel az adósság-leépítés részletkérdéseiről döntő tárcaközi bizottság, ezt segít megérteni néhány személyi összefüggés. Timár László köztisztviselő, aki a tárcaközi bizottság döntéseit készítette elő, „nyugdíjasként a miniszter főtanácsadója”, emellett „a Hujber-érdekeltségű Agrolízing Rt. felügyelőbizottságának tagja” volt – derül ki az érthetetlen okból elfeledett, hatpárti egyetértéssel elfogadott törvényhozási jelentésből. Erdey-Grúz Balázs köztisztviselő az ipari tárca főosztályvezető-helyettese „a Hujber résztulajdonú Agroil Rt. igazgatóságának tagja”. Janza Károly köztisztviselő, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára is működött a tárcaközi bizottságban, egyben tagságot viselt a Hunga-Rus Rt. igazgatóságában. Ez utóbbi cég a Hujber-résztulajdonú Intertraverz Rt. tulajdonában állt.Ezek ismeretében állapította meg a hatpárti parlamenti bizottság – benne olyan agilis taggal, mint az MSZP-s Vancsik Zoltán –, hogy „a Magyarországgal szemben fennálló orosz államadósság lebontásának folyamatában tapasztalható az összefonódás az államigazgatás, a politikai szféra és a gazdaság egyes – jól körülhatárolható – érdekcsoportjai között”. Érdemes fölidézni, hogy e „jól körülhatárolható” összefonódás olyan tárcaközi bizottság révén valósult meg, amelynek elnöke az akkori kormány, a Horn-kabinet ipari minisztere, alelnöke az akkori pénzügyi államtitkár – ma „független” gazdasági kutatóintézeti vezető – volt, emellett a védelmi tárca képviseletében a már említett Janza Károly, az agrártárca részéről Borók György, a közlekedési minisztériumból Kovács Ferenc, a BM képviseletében pedig Thuma József testesített meg. E közférfiak mellé emelték be az akkori nagyobb kormánypárt vállalkozói tagozatából Hujber Ottót.A testület vitathatatlanul fontos kérdésekről döntött: az orosz államadósság leépítése az ország nyomasztó veszteségeit kisebbítette. Eközben azonban visszacsempészte a pártállami „hagyományt” azáltal, hogy a hazai üzletemberi körnek csak kiválasztott részét engedte tevékenykedni e busásan jövedelmező területen. A lehetőségeket eltitkolták a polgári értékrendű üzletemberek elől, minthogy – a vizsgálóbizottsági jelentés szerint – „pályázati felhívás helyett az egyik napilapban tájékoztató jelent meg Behozható orosz gépek címmel”. Emellett a „beérkező ajánlatok elbírálásának nem volt kidolgozott ügymenete, az ülésekről pontos jegyzőkönyvek nem készültek” – volt kénytelen megállapítani utólag az MSZP-tagokat is magában foglaló parlamenti testület.Az országgyűlési képviselők akkor összeférhetetlenséget állapítottak meg Dunai Imre ipari miniszter működésében. A sokféle szerepkörrel megbízott, Amerikában bejegyzett magyar cég, a HFT Co. ugyanis az olajüzletek egy részének koordinátori feladatát látta el a tárcavezető megbízásából. A HFT moszkvai irodájának vezetője Dunai Imre fia volt, azaz apa és fia így az állami szerkezeten belül közvetve megbízotti és megbízói viszonyba került.Ez utóbbi körülmény talán nem volt húsbavágóan jelentős, ám – különösen az előbbi leleplezések fényében – híven érzékeltette, hogy az idehaza lassan formálódó politikai kultúrában némelyek korábbi beidegződései okán magától értetődő az uram-bátyámviszony. Ez bizony a polgári demokrácia helyett sokkalta inkább a feudális állapotokra hasonlít. Alighanem a magukra adó, szociáldemokrata ambíciókat tápláló baloldali politikai műhelyeknek is érdekük, hogy szellemi és személyi fölfrissítést erőltessenek az adott körökben.Még jellemzőbb, hogy az olajgate-bizottság az igazán nagy kérdéseket az adott körülmények között még csak föl sem tehette. A társadalom kettészakításáról van szó. Nevezetesen: hogyan alakulhattak ki néhány év leforgása alatt hatalmas vállalatbirodalmak volt baloldali tisztségviselők kezében? Miközben milliók vesztették el munkahelyüket, százezrek hajléka került veszélybe, tízezrek sodródtak a megélhetési bűnözés határmezsgyéjére, fiatal nők serege volt kénytelen az utcasarokra állni, gyerekek mentek éhesen az iskolába, aközben páran – túlnyomórészt a korábbi hangos antikapitalisták közül – kapitalista milliárdossá lettek. Tetemes ingatlanvagyont halmoztak föl, ciprusi befektetőként jelentek meg idehaza, s e hetekben külföldi óriásvállalatok lobbistájaként követelik az energiaárak fölemelését...És mindemellett a parlamentben most buzgón követelik, hogy álljanak elő a vagyonbevallásukkal – mások...