Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) továbbra is az energiapiac liberalizálásának felgyorsításában érdekelt, mégpedig oly módon, hogy 2005-ig teljes körűvé váljon – hangsúlyozta dr. Szaniszló Mihály, az IEF elnöke tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy a kormány bejelentette a jövő évre vonatkozó energia-áremelkedések (a villamos energia januártól hat százalékkal, a földgáz júliustól tizenkét százalékkal drágul) mértékét.Mint Szaniszló Mihály jelezte: a Magyar Energia Hivatal (MEH) előrejelzése szerint várhatóan 2003-ban lehetünk az Európai Unió tagjai, így akkortól mindenképpen kötelező alkalmaznunk az uniós előírásokat. Ennek tükrében várhatóan felgyorsul a hazai piacnyitási folyamat, ám a törvénykezés előkészítési munkájából nem szabad kihagyni a fogyasztók képviselőit. Számításaik szerint a jövő júliusi tizenkét százalékos gázáremelés után a nagyfogyasztók (25 dollár/hordó olajárral számolva) már a világpiaci árnak megfelelő szinten kapják majd az energiát, míg a közüzemi kisfogyasztók jelentős árkedvezményben részesülnek. A GM és a MEH prognózisa szerint a piacnyitást követően a feljogosított fogyasztóknál árcsökkenésre, míg a közüzemi fogyasztóknál áremelkedésre lehet számítani.
Kocsis Máté Varga Juditnak üzent: a tehetség nem vész el
