Ha megfogtad, ne engedd!

Sokféle panaszt hallgattam mostanában hazai tájakon forgolódva, de olyat mint Hétpróbás Karay Máté faluszerte híres tréfacsináló öreg barátom felemlegetett, olyat aligha.– Szürke világot élünk cimborám – kezdte kiábrándultságát ecsetelni a vénülő mókamester. Nem érti a viccet az emberiség. Új papot iktattunk öreg tiszteletesünk helyébe, és ahogyan tudják, járatos vagyok régi idők révén az avatásokban. Így az első presbiteri gyűlésen megjelentem egy zsákkal, meg egy nagyszélű, öreg, avas kalappal szerencsét köszönteni. A zsákban egy kis veres malac volt, és én a nagybecsű tanácskozás megzavarásán elkezdtem a mondókát: Adjon Isten jó napot, / Hazahoztuk a papot, / Vettünk neki kalapot, / Veres tökű malacot. S azzal a zsákból kibocsátottam a szerencsét hozót azzal a kiáltással: No, tiszteletes úr, fogja meg, tartsa meg, mától ez lesz a maga szerencsehozója. Az összegyűlés magvasabb emberei korholtak, botránkoztak, a nevetés azért mégis feloldotta a szemrehányást, mert fiatal papunk megértette a mókát, és a jelenvalók közreműködésével megfogta a malacot. Aztán annak módja szerint megoltalmazta a további tanácskozáson való részvételtől, elrekesztette valami öreg ólban, és még meg is köszönte. Én persze hallgattam a többiektől, hogy ez a vén hétpróbás még ilyen fontos ügyben is illetlenkedik.A kalapról se feledkezzen el tiszteletes úr, mert az is szerencsehozó. Mikor valami köznapibb adakozásra, mondjuk kerítéscsinálásra kell egy kis pénzbeli segítséget kérni, ez legyen a persely. Ebbe örömest vetnek az emberek. Persze ne a templomba tessék kitenni, mert oda mégsem való. Hanem azt tudja, azért ilyen irdatlan nagy, hogy több férjen benne, s azért zsíros, hogy a pénz bele ne avasodjon. Hát ezért is megmorogtak az öregebbek, mert nekem mindig a bolondáskodáson jár az eszem kereke.Hej, pedig fiatalságom idején, mikor az új házasok új otthonukba költöztek, ott is szerencsekívánattal jelentkeztünk. Ahhoz persze már többen is kellettünk. Felénk úgy mondják: téli kutya, nyári menyasszony egy se jó, hanem a nyári kutya meg a téli menyasszony a szerencsehozó. Szóval, mindjárt az első héten, mikor az összemelegedés ideje volt, észrevétlen eldugtuk a kéményt szalmával, ronggyal, hadd nyomja vissza a füstöt. Ugrassza ki lehetőleg az ágyból az új házasokat. Ezt persze mindig késő éjszakában csináltuk, ha aztán meglelték a hibát, kiszedték vagy kiégették a tömést, másnap jó szerencsét köszöntéssel vittünk egy kis szíverősítőt, s úgy biztattuk őket, mostantól együtt lesznek szerencsések közös munkájukban.A tél hóeséssel jár, de aki újév éjszakáján hullottat nem takarítja el a maga háza elől, az olyanoknak – elsősorban ha eladó lány is található a portán –, késő este jöttén még egyszer annyit dobáltunk a fehérszemélyek bosszantására. Az sem volt mindegy, másnap mivel takarítják el. Aki nem vesszősöprűt használt, hanem mondjuk lapátot, az olyan család arra az esztendőre eldobálta a szerencséjét. Aki seprűvel tisztogatott, az utat csinált a szerencséjének, hogy egész évben bejárjon, a leánynak vőlegényt hozzon.Fekete tyúkot is indítottunk, lehetőleg faluvégi házból, ami a következőképpen történt. Nagy lármával megérkeztünk újesztendőt köszönteni, közben a pálinkás kenyérrel elaltatott tyúkot az ágy alá rejtettük. Igen ám, de azt tovább kellett adni, mikor észrevették a háziak, ha nem akarták, hogy a rossz megülje az otthont. Ment a tyúk, vándorolt, de minden háznál egy szárnytollát ott kellett fogni, mert azzal a szerencsét hagyták tollászkodni egész évre. Volt aztán ház, ahol merészek voltak, és levágták a hívatlan vendéget, ám ha nem tudták, hogy a vérét a ház körül kell elcsorgatni, akkor rájuk ült a baj. Kopasztani sem volt szabad, csak tépni, s egy-egy farktollát szabad volt továbbajándékozni.Disznóöléskor, mikor szegény párát kicsalogattuk, akkor fülire-farkára felkiáltással megtörtént a lefogás. Aztán, hogy elcsendesedett, akkor járt körbe másodjára a pálinkásüveg: Adjon Isten párját, a gazdának búzát, családjának egészséget egész esztendőre. Perzselés előtt, hogy a gazda észre ne vegye, a hízó bojtos farkát egy-két ízzel levágtuk, és a szép fehér kötényes gazdaasszony zsebébe loptuk. Természetesen aztán mi magunk vettük észre, s kezdődhetett a heccelődés: Ki mit is kíván a disznóból? A szép fehér kötényt persze bekeverte a mocskos disznófarok, lehetett tisztára cserélni, de a szerencsehozó disznófarkat meg kellett őrizni, ha nem akartak haragba kerülni Fortunával.Szürkül a világ, savanyodik az élet, kedves cimborám, és ha mi elköszönünk, elfelejtenek nevetni a népek, az pedig öreg hiba lesz.