Pénteken a rétegfelhőzettel borított tájakon is kisüt a nap, így ezt követően ott is, mint másutt, gomolyfelhős, napos idő várható, csak kevés helyen fordulhat elő zápor. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Megérkezett a hétvégi időjárás-jelentés, nincs több titok
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén. Pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 fok alatt alakulnak. Vasárnap azonban egy frontális felhőzet vonul át az országon, többfelé kell esőre, záporra, zivatarra készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt alakulnak a maximum-hőmérsékletek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Szombaton a hajnali párásság és ködfoltok feloszlása után alapvetően napos időre lehet számítani fátyol- és gomolyfelhőkkel. Napközben inkább csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar, estétől azonban növekedésnek indulhat a felhőzet, ezzel együtt elsősorban az északi, illetve a nyugati vidékeken a csapadék esélye is. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, inkább csak a Fertő környékén élénkülhet meg időnként a déli, délkeleti szél. A hőmérséklet a hajnali 11–18 fokról délutánra 24–29 fok közé emelkedik.
További Belföld híreink
Vasárnap jobbára összefüggő frontális felhőzet vonul át az ország felett nyugatról keleti irányba többfelé eső, zápor, zivatar kíséretében. Nagy területen kísérik élénk, erős lökések a déli, délkeleti, majd az északnyugatira, északira forduló szelet. Hajnalban 14–20 fok várható, a csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos tájakon 20 fok alatt valószínű, míg délkeleten, keleten a hidegfront érkezése előtt még 25–27 fokig is felmelegedhet a levegő.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Döntött a bíróság: börtönben marad a dunaújvárosi alpolgármester
A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A magyar reformátusok a világszervezetből való kilépést fontolgatják
A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Gyalogh-Töreki Judit lett Kemenesmagasi polgármestere
A választáson négy független jelölt indult.

Nyilvánosan megfenyegette Pócs Jánost a Lázárinfón balhézó tiszás aktivista + videó
Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Döntött a bíróság: börtönben marad a dunaújvárosi alpolgármester
A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A magyar reformátusok a világszervezetből való kilépést fontolgatják
A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Gyalogh-Töreki Judit lett Kemenesmagasi polgármestere
A választáson négy független jelölt indult.

Nyilvánosan megfenyegette Pócs Jánost a Lázárinfón balhézó tiszás aktivista + videó
Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!