Az ügyészség a nőt augusztus 14-én internetes agresszió vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd tőle telefont és számítógépet foglalt le. A gyanúsított a kihallgatása során a jegyzőkönyvet csak vonakodva írta alá, a tollat az asztalba vágta, és becsmérelte a jelen lévő ügyészeket. A kihallgatás után a nő távozott.
Botrány, amit ez a nő művelt az ügyészségen, robogóval akart behajtani
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a nőt, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének, és ügyészeket fenyegetett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A nő aznap este visszatért, és az ügyészség bejáratánál kiabálva követelte az őrtől, hogy a lefoglalt eszközeit azonnal adják ki. Miután közölték vele, hogy csak másnap tud az ügyében intézkedni, kijelentette, hogy az ajtót összetörve úgyis bejut.
Az elkövető a robogójával kétszer nekiment az ajtó és járdaszakaszt határoló szegélykőnek azt a látszatot keltve, hogy az épületbe be akar törni. Ezt követően a nő a közösségi médiában élő adást közvetített, amelyben a gyanúsítottként történő kihallgatását, valamint az informatikai eszközeinek lefoglalását végrehajtó ügyészeket, továbbá az ügyészséget szidalmazta és fenyegette.
További Belföld híreink
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt álló elkövető nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
A nyomozó ügyészség indítványával egyetértve a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte – a szökés és a bűnismétlés veszélyére tekintettel – a gyanúsított letartóztatását; a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, amelyet a Fővárosi Törvényszék elutasított.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kárpátaljai családokat segít a Fidelitas
Tizedik éve hirdeti meg az Angyalszárny nevű jótékonysági akcióját a szervezet.

Magyar Pétert arcon csapta a valóság: csak körzetekben gondolkodhatnak, míg a Fidesz komplett megyékben
Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Szakértők szerint a Tisza adócsomagja fájni fog mindenkinek
Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Áder János: A köztársasági elnöki munkát a méltóság és a hitelesség határozhatja meg
Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kárpátaljai családokat segít a Fidelitas
Tizedik éve hirdeti meg az Angyalszárny nevű jótékonysági akcióját a szervezet.

Magyar Pétert arcon csapta a valóság: csak körzetekben gondolkodhatnak, míg a Fidesz komplett megyékben
Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Szakértők szerint a Tisza adócsomagja fájni fog mindenkinek
Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Áder János: A köztársasági elnöki munkát a méltóság és a hitelesség határozhatja meg
Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!