Hadüzenet a bűnözésnek

Pálinkás Ferenc (Jugoszlávia)
2000. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerbiában a nyilvánosság figyelme továbbra is Koszovóra, illetve Dél-Szerbiára összpontosul. Dél-Szerbiában az előző huszonnégy órában nem volt számottevő incidens, a hivatalos Belgrád nem csalódott, de túlzottan nem is elégedett a Biztonsági Tanácsnak a dél-szerbiai helyzettel kapcsolatos elnöki közleménye után, amelyben az ellenségeskedés beszüntetésére szólít fel. Ugyanakkor nagy publicitást kapott, hogy a KFOR erői tegnap reggel 13 albán fegyvercsempészt tartóztattak le Szerbia és Koszovó adminisztratív határán. A muzulmán nemzetiségű jugoszláv kisebbségügyi miniszter megismételte a DOS vezetőinek azt a kijelentését, hogy a jugoszláv katonaságnak nem jelentene semmilyen problémát az illegális behatolók erőszakos felszámolása.A DOS vezetői a választások előtti utolsó üzenetükben valóságos hadjáratot indítottak a bűnözés ellen. Zoran Djindjics, a szerbiai ellenzék miniszterelnök-jelöltje többek között azt mondta, hogy Belgrád kérni fogja felvételét mindazokba a nemzetközi szervezetekbe, amelyek a korrupció és a bűnözés felszámolásával foglalkoznak. Dusan Mihajlovics, az ellenzék egy másik vezetője arról beszélt, hogy senki nem menekülhet a felelősségre vonás elől, míg Vuk Obradovics, az ellenzéki tömörülés egyik vezéregyénisége azt ígérte, hogy nagyon gyorsan fényt derítenek minden eddig tisztázatlan gyilkosságra. Ebbe a kampányba bekapcsolódott a legolvasottabb független napilap, a Blic is, amely a kampánycsend előtti utolsó napon különszámot jelentetett meg, amelyben leginkább a szocialista tisztségviselők pénzügyi visszaélésével foglalkozik, de érinti azokat az üzérkedéseket is, amelyek a Szerb Radikális Párt, illetve a Szerb Megújhodási Mozgalom nevéhez fűződnek.Miodrag Iszakov, a vajdasági ellenzék egyik vezetője azt mondta, hogy a Vajdaság akkor sem fog elválni Szerbiától, ha a DOS nyeri a köztársasági választásokat. Kifejtette, hogy a vajdasági pártok a tartomány igazi autonómiájáért szállnak síkra. Szerinte először a mostani alkotmány rendelkezéseit kellene érvényesíteni, ezt követően pedig meg kellene semmisíteni a tartomány fennhatóságát akadályozó alkotmányellenes törvényeket, majd pedig új köztársasági alkotmányt hozni, amelynek alapján a Vajdaság modern európai régió lehetne.Közvetlenül a kampánycsend beköszöntése előtt jelentették be, hogy bűnvádi eljárás indul a jugoszláv választási bizottság több tagja ellen a szeptemberben elkövetett visszaélések miatt, de erre árnyékot vet az a tény, hogy a perbe fogottak között nem szerepel Szlobodan Milosevics egykori jugoszláv elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.