Az igazságügyi orvos szakértők vizsgálata szerint szívelégtelenség okozta a halálát annak a 25 éves kameruni férfinak, aki hétfőn hajnalban halt meg a Ferihegyi repülőtér tranzitvárójában, miközben ki akarták toloncolni az országból. A vizsgálat szerint nincs összefüggés a rendőri intézkedés és a haláleset között. A férfit azért utasították ki az országból, mert megsértette a beutazás szabályait. A fiatalember már a nyírbátori közösségi szállásán is tiltakozott az intézkedés ellen. A Készenléti Rendőrség munkatársai kísérték volna Kamerunig, ám a Ferihegyi repülőtéren folytatódott a dühkitörés. A repülőgép kapitánya nem engedte, hogy a férfi ilyen állapotban a gép fedélzetén maradjon. A fiatalembert visszavitték a tranzitváróba, itt azonban rosszul lett. Mire a mentők a helyszínre értek, életét vesztette. Zeke László ügyvéd úgy tudja: a férfi belenyugodott abba, hogy el kell hagynia az országot. Magyarországon élő barátnőjével azt beszélték meg, hogy legális úton tér vissza. A kameruni férfi jogi képviseletét ellátó ügyvéd jelezte: a Helsinki Bizottság kezdeményezi, hogy saját orvos szakér-tői is vizsgálódhassanak az ügyben.
Freddie Mercury és Michael Jackson két dalt is rögzített együtt, de nem egy láma, hanem egy szokatlan eszköz adta hozzá a ritmust
